Reformáció és ökumenikus párbeszéd


Szerkesztő: Puskás Attila & Perendy László & Hoványi Márton

Kategória: Egyéb
ISBN szám: 978-963-27772-2-1
Kiadó: Szent István Társulat
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 308
Méret: 140x200 mm
Kötés: puhafedeles

2800 Ft

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

Az ökumenikus szellemiség és elköteleződés jegyében rendezte meg a PPKE Hittudományi Kara Reformáció és ökumenikus párbeszéd címmel a Teológia Tanári Konferenciáját a 2017-es esztendő kezdetén.

A konferencia célja az volt, hogy a különböző felekezetekhez tartozó teológusok eszmecseréje révén hozzájáruljon annak a folyamatnak az elősegítéséhez, mely „A szembenállástól a közösségig” vezet.

Noha a rendezvény alapcélkitűzése nem a fent megnevezett evangélikus-római katolikus közös irat feldolgozása volt, mégis megközelítésmódjában és stílusában ennek a dokumentumnak a szemléletét igyekezett követni. Katolikus, evangélikus és református teológusok folytattak egymással párbeszédet közel három napon keresztül a reformáció által felvetett és az ökumenikus dialógusban mindmáig fontos kérdésekről. A kötet az előadások írott változatát tartalmazza.

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!