Bruno atya a „fáklyaként lobogó” próféta (Sir 48,1) nyomdokain vezetett minket. Ezeket az „utak” most megnyílnak minden olvasó előtt, aki arra nyer meghívást, hogy „hagyja el faluját”, melyet a talán már kissé megfáradt mindennaposság jellemez, s hagyja hátra a borús arckifejezést, hogy kalandra induljon Illéssel a hitelesség útjain, a szabadság ösvényein, azokon az útvonalakon, melyeken Isten lesben áll, és kész meglepni minket. A magasba vezető utak ezek, ahol az igazságosság elénk állítja áthághatatlan követelményeit, mennyei csúcsok, ahol sor kerül az Istennel való végső találkozásra, s ahonnan a prófétai örökség köntöse aláhull a mi vállainkra...

Illés nagyon összetett és szabad, olykor egyenesen festői bibliai nyelvezettel elbeszélt életét értelmezi a maga sajátos módján Bruno Secondin atya, méghozzá három lépésben. Az első a megértést célozza, ezt követi az elmélkedés, mely kivirágoztatja a szöveget, felmutatva annak minden lelki és egzisztenciális potenciálját.

Végül pedig az Isten Igéje által képviselt szívből átlépünk a hívő személy vénáinak és artériáinak hálózatába... ez az önmagunkra, saját jelen történetünkre, választásainkra való alkalmazás.

(Gianfranco Ravasi bíboros)