Jézus tanító évei 3.

Szerző: Emmerick Anna Katalin

Kategória: Biblikus segédkönyv
ISBN szám: 978-963-27767-6-7
Kiadó: Szent István Társulat
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 444
Méret: 145x203 mm
Kötés: keménytáblás

2900 Ft

Ebből a termékből jelenleg nincs készletünk!

A 2004. október 3-án boldoggá avatott misztikus kicsi korától látomásokban, Őrangyala magyarázataival elragadtatásokban látta a Boldogságos Szűz Mária és az Úr Jézus életének helyszíneit, történéseit.

A Jézus tanító éveinek három kötete Jézus nyilvános működését foglalja magában Szent József halálától Virágvasárnapig. Az általánosan elfogadott időrendben Jézus születésének éve Kr. e. 7., halálának éve Kr. u. 30. Ennek megfelelően az első kötet Kr. u. 27. év júliusától a Kr. u. 28. év szeptember végéig, a második kötet Kr. u. 28 októberétől 29 április végéig; a harmadik kötet 29 áprilisától 30 márciusának végéig tart. A harmadik kötet 1–4. fejezetei Jézusnak Ciprus szigetére, 9–10. fejezetei a Háromkirályok országába és Egyiptomba tett útjáról és tartózkodásáról szólnak. Ezekről az evangéliumokban nincs szó. Mint Anna Katalin mondja: „Erről az útról az evangelisták semmit sem írtak le, mert apostol nem vett rajta részt. Talán nem is tudták mind, hová ment az Úr. Ezt az utat, amennyire emlékszem, elsőként látom.” Az 5–8. fejezetek Jézus galileai, pereai, júdeai és szamariai tevékenységét írják le.

 

Mit vettek még, akik ezt vették?