Karácsony tájékán oly sok emberben önkéntelenül is a gyermekkor idéződik fel, és ez több mint nosztalgia. A boldog kezdet, a paradicsom utáni vágy húzódik meg mögötte. Advent idején – spirituális értelemben – a boldogító élet, az új és végérvényes kezdet utáni vágyódásunkat fejezzük ki.

Lényegében a Karácsonyban is az újrakezdés válik a központi képekben jól láthatóvá és elképzelhetővé. Nem vagyunk a múlthoz láncolva – minden mögött ott van a remény – életpályánkat nem sérülései formálják. Maga Isten kezdi velünk együtt újra, amikor gyermekként közénk jön. Ez az ünnep legbensőségesebb örömhíre.

Anselm Grün újszerűen teszi oly világosan érthetővé, hogy azok saját emberségünk képei lesznek. A legbensőnket megérintő örömhírekben ismerősen jönnek elő a változás, a béke, a dicsőség, a megnyílás és a megvilágosodás szimbólumai is: az új évezred beköszöntével a képek nemcsak az idők változását jelzik, hanem az emberi élet, a születés és a halál, az idő és az örökkévalóság között feszülő időről is szólnak. A könyvben ezek, mint képek és szimbólumok jelennek meg, és adnak szilárd tartást az idők változásában és forgatagában.