„Fájdalom a boldogságnak
Egyik alkatrésze.”

„Közönyös a világ... az ember
Önző, falékony húsdarab,
Mikép a hernyó, telhetetlen,
Mindég előre mász s – harap.”

„Midőn a munka és vagyon
Egymástól messzi esnek,
És a tökélyre vitt csalást
Mondhatni rendszeresnek.”

„Én nem mertem élni, mert élni akartam.”

„De kiséri két pap, két egyház imája…
No, hisz valamelyik majd csak eltalálja.”

„Rossz időket érünk,
Rossz csillagok járnak.
Isten ója nagy csapástól
Mi magyar hazánkat!”

Jó költőktül azt tanultam
S adom intésül neked:
Sose fáradj sok cifrával
Elborítani éneked!

Szólj erővel, és nevezd meg
Ön-nevén a gyermeket;
Szólj gyöngéden, hol az illik –,
S ne keríts nagy feneket.

Olykor egy-két szó is jobban
Helyre üti a szeget,
Mint az olyan, ki beléhord
Földet, poklot és eget,
S ordít, amíg elreked.

[…]

Hasadnak rendületlenül
Légy híve, ó, magyar!
Bölcsődtül kezdve sírodig
Ezt ápold, eltakard.
A nagy világon ekívül
Nincs más, amit mivelj:
Áldjon vagy verjen sors keze,
Itt enned, innod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt.
Ez a föld másra sem való,
Csakhogy eltékozold.
Itt küzdtenek a honért hős
Árpádnak hadai:
Botorság volna ezt a hont
Neked fenntartani.

Szabadság! Itten hordozák
Véres zászlóidat.
Szabad száj! Itt csikorgatod
Véres fogaidat.