A mai világban egy fiatal nő túlságosan könnyen becsaphatja magát a szerelemmel kapcsolatos hazugságokkal.

Mit gondol magában?

• A fiúk nem akarnak egy erkölcsös lányt.
• Senki nem sérül.
• Ez csak játék és szórakozás.
• Az én testem, az én döntésem.
• Ha nemet mondok, elveszíthetem.
• Nem lehetek egyedül.
• Nekem már túl késő.
• Melyik rendes pasi akarna engem?
• Lehetetlen tisztának maradni.

Minden nő vágyik a szerelemre, de sokan vannak, akik már feladták az egészet. A Tiszta nőiesség kötetben Crystalina Evert visszaadja a nőknek a reményt. Erős tanúságtételével, és bölcs, nyílt szavaival rámutat arra, hogy a valódi szerelem lehetséges a múlttól függetlenül.

Először egyszerűen csak menő volt bulikra járni. Amikor úgy éreztük, nem fogadnak el mások, nem fogad el bennünket a családunk, vagy akár mi nem fogadjuk el önmagunkat, ez a környezet azt éreztette velünk, hogy itt szinte azonnal elfogadnak. A baj az volt,  hogy nem voltunk elég józanok ahhoz, hogy tudjuk, kit fogadunk el. Azt hiszem ez tette a dolgot olyan vonzóvá: hogy valaki elfogad téged úgy, hogy álarcot viselsz, – de legalább érzed az elfogadottságot. Ki tudja, hogy kedvelnének-e álarc nélkül?

Egy este úgy döntöttem, hogy nem iszom, csak hátradőlök és nézek mindent. Kívülről nézve a zene hipnotizáló volt. Az egész környezet annyira sötét volt – talán pont azért, mert egyikünk sem akarta igazán látni, mivel vesszük körül magunkat. A fiúk és a lányok egymás hegyén-hátán voltak. Egy frissen összejött pár intim pillanatokat osztott meg a hátsóudvaron, egy kerti széken mindenki szeme láttára. A táncoló emberek nagyjából ruhástól szexeltek a táncparketten, és olyan beszélgetéseket hallottam mint: „Annyira szeretlek. Olyan jó látni téged.” A srác viszont olyan részeg volt, hogy valószínűleg hármat látott a lányból. A néha előforduló bunyókat leszámítva mindenki igazán boldognak tűnt. Láttam, ahogy egy fiú megközelített egy lányt. Úgy bámult rá, mint egy darab húsra, és mondott neki egy megalázó disznóviccet. A lány nevetett rajta és flörtölt, miközben kiélvezte a figyelmet.

Megdöbbentett: mennyire kétségbeesettek vagyunk! A tékozló fiú történetében a fiú, aki elhagyta az otthont , vágyott arra, hogy moslékból egyen. Nos, itt vagyunk, ugyanezt tesszük: lealacsonyítanak bennünket és bóknak vesszük. Amit régen vonzónak találtam, hirtelen undorral töltött el. Az egész egy hazugság volt. Egy itallal a kezünkben próbáltunk mindenkit meggyőzni arról, hogy boldogok vagyunk, azért hogy is magunk is elhihessük.

Azt mondtuk az egész csak játék és szórakozás, de amikor eljött a reggel – a játék és a szórakozás véget ért – kitört a hiszti: „Mit is gondoltam?”. Egész végig tisztában voltunk a hülyeségekkel, amiket csináltunk, de ittunk, hogy leplezzük a szégyent, azután pedig szánalmasan az alkoholt hibáztattuk, hogy azt mondhassuk, nem a mi hibánk volt. Majd újra elmentünk bulizni, hogy tompítsuk a boldogtalan élet fájdalmát, és az ördögi kör folytatódott.