Ez a kis kötet címének megfelelően a katolikus egyház humoráról, ezen belül és különösen a magyar katolikus egyház humoráról kíván szólni, természetesen az egyetemesség és ökumené jegyében.

Fontosnak tartjuk ugyanakkor mindjárt az elején hangsúlyozni, hogy semmiképpen sem szeretnénk magunkat sem túlharsogni, sem túltrombitálni. Magyarul, igyekeztünk csak olyan történeteket szerepeltetni gyűjteményünkben, amelyek nem lehetnek sértőek, legkevésbé bántóak, sem egyházi, sem világi személyek, de legalábbis nagy többségük számára, ugyanakkor bizonyosan mosolyt csal az arcukra. Vagy éppen – Uram bocsá' – megnevetteti őket.

A meghatottság oka

Egy kecskeszakállas kapucinus barát prédikál a templomban Jézus kereszthaláláról. Az egyik asszony az egész beszéd alatt nem győzi kendőjével a szemét törölgetni, majd a végén keserves zokogásban tör ki.
– Mi hatotta meg ennyire a prédikációmban? Ahogy Jézus kínszenvedéseiről beszéltem? – kérdi kíváncsian a barát.
– Nem az – hüppög az asszony –, hanem inkább ahogy oldalvástrul néztem, mindig az a kecském jutott eszembe, akit elloptak a múlt héten.

[…]

Miért nem sír?

Szilveszterkor igen megható prédikációval rukkolt ki a fiatal pap; olyannyira, hogy az asszonyok nem győzték törülgetni a szemüket. Csak egy gömbölyű menyecskére nem hatottak a szent igék.
– Ugyan már, Rozi – böki oldalba a szomszédja – legyen eszed! Sírjál a többiekkel, mert különben szájára vesz a falu!
– Sírnék én, nénémasszony – suttogja vissza a Rozi –, de nem tehetem, mert otthon felejtettem a zsebkendőmet.

[…]

A jánosbogár

Egyszer Jézus és Szent János egy erdőn mentek keresztül. Nagyon sötét volt. Ekkor mondá Szent János Jézusnak:
– Csinálj világosságot, mert nem látok!
Ekkor apró bogarak röpködtek, melyek megvilágították az utat. Ekkor Szent János térdre borult Jézus előtt.