Sokan megkérdezték már tőlem, főleg fiatalok: Bandi bácsi, mondja meg, mi az én életem értelme? És mi az élet értelme úgy általában?

Nem tudom másként megfogalmazni: AZ ÉLET ÉRTELME AZ ÉLET, az elpazarolt, az elégetett, a mások örömére leélt élet. Ez az élet értelme legalább is az én számomra.

Nem tudom, a te számodra ez-e?

Tapasztald meg a másokért adaszentelt, elégetett élet örömét, amely egyszerűen lendületet, örömöt ad neked, nekem, bármelyikünknek, aki felfedezi ennek az örömnek az ízét! Hogy szabad szétszórnod az életedet, mint a magvetőnek a magot.

Ez az öröm – a MÉGIS-öröm…

 És van egy különös lelkigondozóm, aki már nem él – és MÉGIS él. Amikor egyedül vagyok és szükségem van lelkigondozásra, tengek-lengek, fáj a szemem ovlasni, vagy fáradt vagyok dolgozni, akkor J. S. Bach egy-egy lemezét szoktam feltenni, és az ötödik evangélista – mert valaki helyesen így nevezte – vígasztal engem.

A napokban két hegedűre írt versenyét hallgattam végig, így hagytam magam lelkigondozni Bachtól. Utána nekifogtam a Filippi levél olvasásához, és rádöbbentem, hogy tulajdonképpen itt is Bach csodája folytatódik: amit az előbb a fülemmel ittam be, most a szememmel olvasom és a szívemmel iszom. Pál levelében is két dallam ölelkezik, bújuk egymás alá-fölé, mint a Bach-muzsikában – mint a búvópatak, ahol az egyik lefelé suhan, a másik fölemelkedik, kergetőznek, ölelkeznek, kibomlanak –, és ez adja az ellenpontnak azt a csodáját, amit nem is tudok szavakba foglalni.

Ennek a most olvasott résznek is két dallama van, amely egymásba fonódva bomlik ki zenévé és muzsikává. Az egyik az emberi önzetlenség, a másik pedig az örömszerzés örömének dallama. Mindkettő ritka, szép dallam. Ismét magasan járunk, mint az előző fejezetben, megint el fog állni a lélegzetünk, mint ahogy Bach muzsikájánál; aki szereti, érti, és akár akarja, akár nem, átforrósodik a szíve vagy könnybe borul a szeme. Így van ez az önzetlenség, a segíteni akarás és az örömszerzés dallamainál is.