Felhívás az ökumenére

Úton a keresztények egysége felé

Felhívás az ökumenére

Szerző: Ulrich Wilckens & Walter Kasper

Kategória: Egyéb
ISBN szám: 978-963-99206-0-6
Kiadó: Vigilia Kiadó
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 164
Méret: 137x198 mm
Kötés: puhafedeles

2400 Ft

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

„Kedves Olvasó!

Az Evangélium az igazi keresztény hit középpontja. Isten azt akarja, hogy az összes keresztény ismerje el Urának Jézus Krisztust, az ő egyszülött Fiát, akit értünk keresztre feszítettek, és aki feltámadott. Akarja, hogy mindannyian az egyetlen Isten Lelkének, a Szentléleknek erejéből éljünk. Közösséget alkotott, az egyetlen egyházat, amelynek azért kell katolikusnak lennie, mert evangélikus, azaz evangéliumi. (…) Felhívásunk az ökumenére erre akar ráébreszteni.”

A reformáció jubileumi évében Walter Kasper bíboros és Ulrich Wilckens ny. lutheránus püspök ezekkel a szavakkal hív meg mindnyájunkat a belső megújulásra. „Négykezes” könyvük katolikus és evangélikus megvilágításban sorra veszi a legfontosabb témákat, amelyek az ökumenikus párbeszéd során fölvetődnek.

Akármilyen fontos is a problémák gondos megfogalmazása, mégsem szabad elvesznünk perfekcionistaként a kis részletekben. Hit dolgában a mai világban nem lehetséges az utolsó pontig és az utolsó vesszőig menő teljes egyetértés. Ezért föl kell tennünk a kérdést, mi az, ami az egyházakat valóban elválasztja egymástól, és mi tekinthető olyan felekezeti tanbeli különbségnek, amely a nagyobb egység érdekében, a másik fél igényeit kölcsönösen tiszteletben tartva, jó lelkiismerettel nyitott maradhat. Figyelmünket leginkább a keresztény tanúságtétel középpontjára, az istenkérdésre és a krisztuskérdésre kell irányítanunk, valamint arra, hogy a legfontosabb etikai problémákra a Biblián alapuló, közös választ adhassunk. Egy válságokkal teli világban a krisztusi reményt csak így tudjuk sugározni.

A megtérésre és bűnbánatra szóló felhívás intézményes reformokat kíván mindegyik egyházban. Ezt minden egyháznak magának kell elkezdenie. Nem szabad a szálkát néznünk a másik szemében, és észre nem vennünk a gerendát a saját szemünkben (Mt 7,3). De az intézményes reform önmagában keveset segít, ha nem ökumenikus lelkület hordozza és kíséri. Ez az ökumené lelke (ÚR 8). Jézus nem véletlenül imádságban és nem erkölcsi parancsban szólít föl arra, hogy mindannyian egyek legyenek (Jn 17,21). Az ökumené azt jelenti, hogy részt veszünk Jézusnak Atyjához intézett imádságában (Paul Couturier).

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!