Isten igéjének üdvrendi hatékonysága

Szerző: Krakomperger Zoltán

Kategória: Teológia
ISBN szám: 978-615-51477-4-6
Kiadó: JEL Könyvkiadó
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 308
Méret: 170x240 mm
Kötés: keménytáblás

2600 Ft

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

A protestáns egyházak 2017-ben emlékeznek a reformáció kezdetének 500. évfordulójára. A katolikus egyház ökumenikus lelkülettel tekint arra a folyamatra, amelynek eredményeként a protestantizmussal a kereszténységnek egy új formája jött létre. A reformáció egyházai „az ige egyházai“ lettek: az üdvösség eszközei közül az ige fontosságát hangsúlyozták a szentségek rovására. A katolikus egyház pedig a szentségek egyháza lett: a szentségek lettek a kegyelem, ha nem is egyedüli, de legfontosabb forrásai. Így érthető módon a katolikus teológiában háttérbe szorult az Isten igéjének a teológiá­ja. A II. Vatikáni Zsinat óta megszűnt a kontroverz teológiának ez a negatív következménye, mert a zsinaton az Egyház átgondolta az ige teológiáját és újraértékelte az ige szolgálatát. Isten igéjének és hirdetésének mint Egyházának adott lényeges és nélkülözhetetlen üdvajándékainak újrafelfedezésében – összefüggésben az Egyház titkával, a keresztény kultusszal és a hitélettel – és a forrásokhoz visszavezető dogmatikai értékelésében elvitathatatlan, iránymutató és jövőbeli kutatásösztönző érdemeket szerzett O. Semmelroth.

Az apostolok első és tulajdonképpeni feladata az ige hirdetése. Ebből a megfigyelésből megfogalmazhatjuk: Isten igéjének az egyházban történő továbbadása az a mód, amely által az egyház kegyelmet közvetít.
O. Semmelroth „a nagy nehézség” kifejezéssel él, amikor az alábbit jelenti ki:

„Az egyház tanítása az isteni kegyelem közlését nem köti kifejezetten Isten igéjének hirdetéséhez, a szentségek kiszolgáltatásához azonban igen.”

Az iménti kijelentés alapján azt a benyomást nyerhetnénk, hogy az egyházi igehirdetés ellentétbe került a Szentírással. A Szentírás ugyanis az egyház üdvközlését hangsúlyozottan a szentségek kiszolgáltatásához.
A Tridenti Zsinat 7. ülésén elhangzott határozat kijelenti:

„Minden valódi megigazulás a szentségek által veszi kezdetét, növekszik, vagy elvesztése után újra helyreáll.”

A kezdet, a növekedés és a helyreállítás minden olyan fázist jelöl, amelyben megszentelődés, megigazulás történhet, és ha a szentségek tényleges vagy legalábbis vágyszerű felvétele az üdvösséghez szükséges, akkor úgy látszik, hogy az igehirdetés mint üdvösségre vezető út és kegyelemközvetítő ki van zárva a szentségekkel szemben.
A szerző megoldási javaslata „a nagy nehézségekre” vonatkozóan nem abban áll, hogy az egyház igehirdetését egy nyolcadik szentségként értelmezzük. Ha ugyanis az egyház igehirdetési tevékenységének kegyelmi hatékonyságot tulajdonítunk, akkor arra a gondolatra juthatunk, hogy az egyház prédikációját mint egy szentséget kell felsorakoztatnunk a többi szentség oldalán. Ez sem lenne célravezető. Nem sorakoztathatjuk fel az egyház igehirdetését nyolcadik szentségként a többi hét mellé, mert végérvényes határozata alapján nincs több és nincs kevesebb, mint hét szentség. Nem elégedhetünk meg azzal a kijelentéssel, hogy – a) a Szentírás tanúsága szerint az egyház idehirdetése kegyelmi hatékonysággal rendelkezik, és –b) a prédikáció és a szentségi cselekmény hatékonysága egymástól eltérő.

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!