Laurosz

Szerző: Jevgenyij Vodolazkin

Kategória: Szépirodalom
ISBN szám: 978-963-40524-3-2
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 424
Méret: 150x205 mm
Kötés: keménytáblás

3990 Ft

Ebből a termékből jelenleg nincs készletünk!

A XV. századba varázsol bennünket Vodolazkin könyve: az embereket hol pestis, hol éhínség pusztítja, a keresztények a világvégére készülnek, de Kolumbusz közben felfedezi Amerikát És valahol Oroszországban él egy különleges képességekkel megáldott orvos, Arszenyij, aki sorba járja a pestises falvakat, meggyógyítja, akit lehet, s elkíséri a halálba a gyógyíthatatlanokat. Messze földre eljut a híre, de ő maga sehogy sem lel nyugalmat: tudja, hogy élete nagy bűnét nem lehet jóvátenni. Egyre cipeli keresztjét, szent eszelős lesz belőle, aztán zarándok, aztán szerzetes, újból az emberek gyógyításának szenteli minden erejét s végül remeteként éli le utolsó éveit.


A Laurosz egy középkori orosz szent élettörténete, de sokkal több is annál: időtlen könyv az örök szerelemről és az időről, amely talán nem is létezik. Olyan könyv, amely furcsa, már-már elveszett érzéseket ébreszt az emberben: irgalmat, könyörülete...

Ez még nem jelenti azt, hogy Sztrojev állandóan Alekszandára gondolt. Még kevésbé azt, hogy bármit is tett volna a viszontlátás érdekében, mert nem volt erős oldala a cselekvés. De elalvás előtt, abban a tünékeny pillanatban, amikor a napi ügyek már eltávolodtak, de az álom még nem jött el, emlékezetébe idézte Alekszandrát. Átúszott a szeme előtt a konyha, az asztal fölé helyezett szövet lámpaernyő és a festett levelekkel díszített teáskanna. Sztrojev az ágyában fekve szívta magába a régi pszkovi ház illatát. Hallotta az ablak előtt elhaladó járókelők lépteit, a beszélgetések foszlányait. Látta a fiú mozdulatait, melyek az ő mozdulatai voltak. Nyugalom töltötte el Sztrojevet, és elaludt.

Beszélt egyszer a barátjának és kollégájának, Ilja Boriszovics Utkinnak Alekszandráról.

Lehet, hogy szerelem, mondta erre habozva Utkin.

De hát a szerelem (legyintett Sztrojev) az olyan mindent magába szippantó érzés, amitől – gondolom én – egyszerűen görcsbe rándul az ember. Gyakorlatilag teljesen kikészül. Én pedig nem érzek ilyet. Hiányzik – igen. Szeretek mellette lenni – igen. Hallani a hangját – igen. De nem vesztem el az eszem. Te a szenvedélyről beszélsz, az tényleg rokon a tébollyal. Én viszont a tudatos, ha úgy tetszik, előre átgondolt szerelemre gondoltam. mert amikor hiányzik valami, az azt jelenti, hogy belőled hiányzik egy rész. Te meg keresed a módját, hogyan egyesülhetnél ezzel a résszel.