Inkább létezni, mint látszani

Szerző: Ullmann Péter Ágoston
Szerkesztő: Ö. Kovács József & Szabó Csaba

Kategória: Történelem
ISBN szám: 978-963-27767-9-8
Kiadó: Szent István Társulat
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 350
Méret: 140x215 mm
Kötés: keménytáblás

2800 Ft

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

A Szent Norbert által alapított premontrei rend közel 900 éve jelen van hazánk történetében. A rendek 1950-es feloszlatása az ő tevékenységüknek is véget vetett, s közel négy évtizedig a „föld alá” kényszerülve, illegalitásban működtek.

A hányattatás évei, a diktatúra szorítása ellenére a rend nem szűnt meg, megmaradtak azok az örökfogadalmas szerzetesek, akik átmentették, majd a rendszerváltozás után újjászervezték a premontrei rendet.

Ez a kötet ezeknek az évtizedeknek állít méltó emléket az 1980-as évek végéig, a rend egyik meghatározó személyisége, Ullmann Péter visszaemlékezései által, kiegészítve korabeli fotókkal, rendőrségi és bírósági dokumentumokkal.

Hogyan éltem meg a történteket? Azt hiszem, hogy egy kicsit el voltam keseredve. Arra emlékszem, hogy mikor megkaptam az értesítést, a szanatóriumi jó barátokkal este felmentünk sétálni a Mecsekbe. Ott megmondtam az orvosoknak, legalábbis a kezelőorvosomnak, hogy mi történt. Emlékszem, hogy erős voltam, majd ültünk a padon, és én egyszer csak elkezdtem sírni. Ez bennem van. És nem szégyelltem, hogy sírok. Huszonhét éves voltam.

Én különben nem szoktam sírni. Megrendülni, könnyezni is csak nagyszerű felemelő dolgoktól. Édesapám halálakor vagy temetésén sem sírtam, de emlékszem, hogy egy ember fejébe vette, hogy egy eldugott faluban cigányoknak munkalehetőséget teremt, és szervezett nekik egy vályogkészítő manufaktúrát. Ez a hatvanak években vagy a hetvenes években volt, a televízióban láttam, akkor inkább a hetvenes években lehetett, mert akkor volt csak televíziónk. Ahogy megéreztem ezt a nagy szeretetet, ahogy ez az ember ezt a munkát megszervezte a cigányoknak, és hogy egyes cigányok így fölemelkedhettek, ettől úgy megrendültem, hogy sírtam. De a magam bajai miatt nem.

Még egy ilyenre emlékszem, amikor másodszor kitettek minket a teológiáról Esztergomban. Akkor olyan tehetetlenségérzés fogott el, de biztosan csak nagyon sajnáltam magamat. Hiszen ott semmi más dolgom  nem volt, csak az, hogy tanuljak meg imádkozzam, és most vége.

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!