A Názáreti Jézus

Szerző: Gerhard Lohfink

Kategória: Biblikus segédkönyv
ISBN szám: 978-963-31410-8-3
Kiadó: Bencés Kiadó
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 460
Méret: 165x225 mm
Kötés: puhafedeles

5080 Ft

Ebből a termékből jelenleg nincs készletünk!

Ki volt Jézus? Próféta? Sok próféta volt rajta kívül akkoriban. Csodatévő gyógyító? Radikális forradalmár? Bölcs rabbi? Belőlük is akadt bőven. Gerhard Lohfink, a neves német bibliatudós ebben a könyvében arra kérdez rá, hogy mi tette egyedivé Jézust, és mit is akart ő valójában.

Lohfink a Jézus életéről és tetteiről szóló első tanúkat és a korai egyház hitét elemzi. A történetkritika eszköztárával vizsgálódik, de túl is lép a módszer határain Karl Barth mintájára: „nem ártana, ha a történetkritikai módszer művelői kritikusabbak volnának”.

A szerző komolyan veszi Jézus zsidóságát és azt, hogy Jézus teljes mértékben Izrael hittapasztalata szerint élt, ugyanakkor végigvitte és beteljesítette azt. Lohfink a zsidó hagyomány felől olvassa az evangéliumok ismerős szövegeit, és így új utakat tár fel az értelmezésben. A könyvből kibontakozó Jézus-kép árnyalt és mély.

Gerhard Lohfink a kortárs Újszövetség-kutatás kiemelkedő és meghatározó alakja, az újszövetségi egzegézis emeritus professzora a tübingeni egyetemen. 1986 óta Münchenben él. Jézusról írott alapműve megjelentetésével a Pannonhalmi Főapátság a magyar bibliatudomány régi adósságát törleszti.

Itt az ideje, hogy kegyelemtani kitekintésünkből levonjuk a csodákra érvényes következtetéseket. A csoda ugyanis, mint már említettük, csupán a világon munkálkodó Isten szüntelen működésének sajátos esete. Ha úgy tekintünk a csodára, mint ami része Isten világunkra irányuló kegyelmi művének, akkor a következőket mondhatjuk:

A valódi csodát Isten műveli, de közben éppen hogy nem iktatja ki az emberi cselekvést és a természet törvényeit. Ellenkezőleg: minden csoda egyúttal annak a megvalósítása is, amire az ember és a természet képes. Ennyiben a csoda nem felfüggeszti, hanem magasabb szintre emeli a természet törvényeit. A csoda felemeli a természetet, nem pedig átlyuggatja. Nem rombolja le, hanem beteljesíti a természet rendjét.

A csoda ilyen szemléletének mindenképpen megvan az az előnye, hogy a természettudósokat nem fosztja meg eleve annak lehetőségétől, hogy esélyt adjanak a csoda teológiai fogalmának. Hiszen mi mást tehetnének? Olyan természettörvényekről kell beszélniük, amelyek többnyire – legalábbis statisztikailag – nem függesztődnek fel. Tudományos előfeltevéseik és előzetes döntéseik arra kötelezik őket, hogy a fizikai oksági viszonyainak homogén szférájából induljanak ki. A teológiának ezt nincs joga elvitatni. Az itt ismertetett látásmód mellett tehát legfőképpen az hozható fel, hogy komolyan veszi a természet és az ember önállóságát. Ez a lehető legközvetlenebbül mutatkozik meg Jézus így szól a vérfolyásos asszonyhoz:

Lányom, a hited megszabadított. Menj békével, és gyógyulj meg bajodból. (Mk 5,34)

 

Mit vettek még, akik ezt vették?

Szántó Konrád OFM: Egyháztörténelem

Szántó Konrád OFM

Egyháztörténelem

1800 Ft