Oktatás és művelődés a barbár Nyugaton

Szerző: Pierre Riché

Kategória: Történelem
ISBN szám: 978-963-27754-9-4
Kiadó: Szent István Társulat
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 534
Méret: 170x243 mm
Kötés: keménytáblás

5400 Ft

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

Igazi klasszikus művet tart kezében az olvasó, olyan időtállót, amely párját ritkítja a modern történetírásban. Átértékelésére, meghaladására fél évszázada nem vállalkozott senki, holott a történelmi kérdéseket, átfogó elméleteket, a politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális folyamatokat szinte évente revideálják a kutatók. Pierre Riché műve is inspirálta a késő antikvitás újrafelfedezését, melynek köszönhetően ez a történelmi korszak lett a teológia- és irodalomtörténet, a nyelvészet, a kommunikáció, a szemiotika, a régészet és a történelem leginkább kutatott periódusa, a humaniórák húzóágazata: nem „sötét középkor” többé, hanem alkotóerőtől duzzadó, aranymozaikokkal csillogó posztklasszikus időszak.

A barbár hatalomátvétellel úgy látszott, hogy nemcsak a Római Birodalomnak, hanem a római magaskultúrának is bealkonyult. Hogy a késő antikvitásban mégsem a katasztrófa-forgatókönyv valósult meg, hanem technológiai forradalom és a klasszikusok nyomán a katolikus kultúra új virágkora köszöntött be, a kiemelkedő egyházférfiak és politikusok – Nagy Szent Gergely, Nagy Theodorik, Eugippius, Cassiodorus, Boëthius, Sevillai Izidor, Beda Venerabilis – és a szerzetesi társadalom érdeme, akik a Birodalom drámai átalakulása, az általános kulturális és vallási értékválság idején egy új technológia – a kódex – népszerűsítésével korszerűsítették és demokratizálták a hagyományosan elitista oktatásügyet. A klasszikus kultúra nem halt ki, az iskolák fennmaradtak és megszületett az az új műveltség, melyre mai civilizációnk épül. A germán barbárok és a katolikus rómaiak nem elpusztították, hanem „újratöltötték” Róma örökségét, melynek eredményeképpen sokkal gazdagabb és izgalmasabb műveltség jött létre a késő antikvitás során, mint bármikor azelőtt. Ezt a váratlan történelmi fordulatot precízen és izgalmasan dokumentálja Pierre Riché, bemutatva, hogyan lesz az antik iskolából középkori egyetem, hogyan veszi át a rétor helyét a püspök, és hogyan válnak a barbárok a klasszikus kultúra tömegfogyasztóivá.

A könyv ma aktuálisabb, mint valaha: mi történik a birodalmak megjelenése után a magasműveltséggel, a felsőoktatással, az egyházzal?

Tanulmányok Milánóban

Pavia mellett más észak-itáliai városokban is kialakultak tanulmányi műhelyek, melyek versenyre keltek a fővárossal. Milánóban Benedictus püspök († 725) vissza akarta adni városának régi fényét, s magának követelte a paviai püspökök felszentelésének jogát. Benedictus költő is volt: a pápa felkérésére ő készítette a röviddel megkeresztelkedése után Rómában elhunyt Caedwalla angolszász király sírfeliratát. Egy másik, orvosi kérdésekről szóló verset is a püspöknek tulajdonítottak, de ma már inkább egy minálói pap művének tartják, már ha valóban a 7. században született. Benedictus utódja, Theodórosz püspöksége alatt egy másik pap is írt egy szép költeményt Milánó dicséretéről a klasszikus retorika minden fogását és a metrumos verselést mesteri módon alkalmazva.

Ravennában

Ravenna bizánci város volt, de fokozatosan longobárd befolyás alá került. 732-ben elfoglalták a barbárok, és csak a pápának köszönhette megmenekülését. A ravennaiak egyre jobban gyűlölték a bizánciakat, és Róma felé fordultak. 709-ben II. Iustinianus bosszút állt Ravennán. Leghíresebb áldozata Felix püspök volt, a ravennai Liber pontificalis szerint kiváló szónok, termékeny író, aki több művet is írt, köztük Szent Máté evangéliumának magyarázatát és egy értekezést az utolsó ítéletről. De nem tudta átnézni műveit, mert a császár megvakítatta és máglyára vetette.

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!