Amikor az igazságosság és irgalmasság kapcsolatát vizsgáljuk,akkor a bibliai kinyilatkoztatás olyan központi és mindent átfogó témájával foglalkozunk, amely a szisztematikus teológia szinte valamennyi nagy tárgykörét közvetlenül érinti: istentant, teremtéstant, megváltástant, kegyelemtant, szentségtant, eszkatológiát, egyháztant. De ugyanígy lényeges témája a gyakorlati teológiának is: a morálisnak, a liturgikának, az Egyház társadalmi tanításának, a pedagógiának és a kánonjognak is.

A 2016 januárjában megrendezett Teológiai Tanári Konferencia előadásainak tematikája jól tükrözi a téma tartalmi gazdagságát és megközelíthetőségének sokféle szempontját.

A vallásközi párbeszédet a jövőben az fogja meghatározni, hogy hogyan viszonyul a vallások szenvedésmisztikájának két klasszikus formája mások szenvedéséhez. Az egyik ilyen szenvedésmisztika a Biblia monoteista hagyományában található, a másik a távol-keleti, főként a buddhista hagyományokban. Míg távol-keleti misztika azt tanítja, hogy a szenvedést okozóellentétek kivétel nélkül megszüntethetők, ha az én feloldódik az univerzumban, addig a bibliai monoteista misztika, a kereszténység szenvedésmisztikája. sem a szubjektumot, sem az ént nem oldja fel valami átfogó egészben. Újszövetségi értelemben az „én meghalása” csupán azt jelenti, hogy vágyaink és érdekeink relatívvá válnak, de nem adjuk fel énünket, nem olvasztjuk  bele a szubjektum nélküli univerzum formátlan ürességébe, hanem egyre szorosabban belenövünk Isten és az ember misztikus szövetségébe.