Ratzinger bíboros a végidőről (eszkatológia), a végső dolgokról írt művét a „legjobban kidolgozott alkotásának” nevezte, mely számos kiadást ért meg. Legújabb kiadásában, már XVI. Benedek pápaként, egy új részletes előszóban még egyszer kidomborította az álláspontját érintő viták központi kérdéseit. J. Ratzinger e műve, amely először 1977-ben jelent meg, kétség kívül a teológiai alapművek közé tartozik. Harminc év távlatából is hatást fejt ki a teológiai tömörsége, a felkínált megoldások mélysége a halált, a lélek halhatatlanságát, a holtak feltámadását, Krisztus újbóli eljövetelét, az utolsó ítéletet, a pokolt, tisztítótüzet és mennyországot érintő kérdésekhez.

Hogy néz azonban ki az a pillanat, amelyben az ember megtapasztalja, mi az élet? Ez a szeretet pillanata, amely egyszersmind az igazságnak, az élet felfedezésének is a pillanatává lesz a számára. A halhatatlanság utáni vágy nem az elszigetelt, önmagába zárult létezésből születik, amely nem kielégítő, hanem a szeretet, a közösség, a „te” tapasztalatából. Abból az igényből forrásozik, amelyet a te az énnel szemben támaszt, s viszont. Az élet felfedezése az én meghaladását, hátrahagyását is magában foglalja. Csakis ott kerül rá sor, ahol az ember elmerészkedik önmagától és engedi elbukni magát. Ha az élet misztériuma azonos a szeretet misztériumával, akkor ez egyszersmind kötődik a halál történéséhez.