Egyszerű és lélekemelő szavak életről és halálról, jóról és rosszról, szeretetről és gyűlöletről, igazságról és hazugságról, önzésről és önfeláldozásról...

Pedig sajnos a fogyasztói társadalom éppen az önzésre van építve. Arra biztatják az embert, hogy minden kívánságát azonnal és csúcsszinten elégítse ki, miközben a fogyasztó – mint termelő – a másik önzésének az áldozata. Ez a jóléti társadalom – de valóban helyes ez így? Mintha csak anyagi szükségletek lennének a világon! A szellemi szükséglet pedig krimivé és horrorrá aljasul? Ezt még végiggondolni is félelmetes, pedig ebben élünk. Hol vagyunk már Istentől! És nem vesszük észre a nyomorúságunkat.

Az anyagi javak hajszolásában gátlástalanul törnek az emberek előre, kizsákmányolva, letaposva és tönkretéve egymást és magukat. Az örökös versenyhelyzet ezt a végsőkig fokozza. Közben azt is elfelejtjük, honnan jöttünk, és mi a feladatunk a világon. Ezzel Istent mérhetetlenül megszomorítjuk, aki szenved, mert látnia kell, hogy csúcsteremtménye – amelynek szabad akaratot adott, hogy építsen és szeressen – pusztít és gyűlöl.

Sajnos, az emberiség története túlnyomórészt háborúk története. A háború mutatja meg legdurvábban és leplezetlenül az önző ember igazi arcát. A fajgyűlölet sem más, mint csoportos önzés. A nemzetiségi ellentéteknek is ez az alapja. Mennyi szellemi és anyagi érték, mennyi ember esett áldozatul – csak az ókor óta! És a rabszolgaság? Nem olyan régen szűnt meg papíron, de valójában még mindig élnek emberek így, teljes kiszolgáltatottságban. Hová vezet az ember útja, ha önző marad? Ezt ezek után nem nehéz elképzelni.