Ne hagyjátok, hogy eltűnjünk!

Kiáltás a béke szolgálatában

Ne hagyjátok, hogy eltűnjünk!

Szerző: Gregorios III. Lahhám

Kategória: Lelkiség
ISBN szám: 978-615-51203-4-3
Kiadó: Sarutlan Kármelita Nővérek
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 128
Méret: 125x180 mm
Kötés: puhafedeles

1560 Ft

Ebből a termékből jelenleg nincs készletünk!

Antióchia és az egész Kelet, Alexandria és Jeruzsálem görög-melkita katolikus pátriárkája Szíriában született 1933-ban. 11 éves korában belépett Libanon kisszemináriumába, majd Libanonban és Németországban folytatta teológiai tanulmányait.

26 évet töltött a Szentföldön mint pátriárkai helynök. Miután kinevezték pátriárkává, visszatért Szíriába még néhány évvel a szülőföldjét pusztító háború kitörése előtt. Azóta megsokszorozza karitatív szolgálatát, ugyanakkor egész energiájával azért küzd, hogy hazájából és a térségből a keresztények ne emigráljanak.

Tüzes természetéről és őszinte beszédéről ismerik. Őboldogsága kereken kimondja véleményét, amit a keresztények és muszlimok együttéléséről és a nemzetközi felelősségről gondol a szíriai konfliktusban. De különösen is egy pontra fektet nagy hangsúlyt: Közel-Keleten a keresztény jelenlét nem önmagáért van, hanem egy missziót tölt be ebben a konfliktusokkal terhes régióban.

2000. november 29. óta Ön a melkita görög katolikus Egyház pátriárkája. Ma hogyan nehezedik a vállára ez a misszió?

Ez a misszió meghalad, felülmúl engem, legfőképp a jelenlegi, különlegesen súlyos szíriai háború idején nehezen viseli szíriai és atyai szíve. Ugyanakkor hála is tölt el barátaim nagylelkűségéért, az Egyház jóságáért, híveim lelki erejéért.

Minden energiámat bevetve segítem, buzdítom a családokat a helyben maradásra: küldetést kell teljesítenünk, itt, ezen a földön, a muszlimok között. Ez nem mindig evidens, de el kell fogadnunk, hogy a földkerekség minden keresztényének keresztet kell hordoznia; különbözők a kihívások; nekem abban kell segítenem híveimet, hogy a térségben biztosítsuk a keresztény jelenlétet.

Egy kis Egyház élén állok: létszámunk Libanonban mintegy 350.000, a szentföldi 150 ezer keresztényből 73.000, nagyjából 5000 Egyiptomban, egy maroknyi Irakban, nagyon szétszórtan az Öböl mentén, és 350.000 Szíriában. Létszámunk csekély, de befolyásunk sokkal erősebb, mint a demográfiai adatok, s még ennél is sokkal fontosabb a küldetésünk.

[…]

Ugyanígy szüntelenül emlékeznünk kell arra, hogy mások között jó keresztények tudunk lenni, mint a só, ami megízesít. Ez a jelentősége annak, hogy szétszórva élünk ebben az országban. Ez nagyon jó, az viszont csak kísértés, hogy gyűljünk össze egyetlen, külön államban, hiszen akkor semmi lehetőségünk sem marad arra, hogy „a tésztában kovász” legyünk. Pedig ez a mi elsődleges missziónk!

Azt gondolom, nekünk, keleti keresztényeknek, ez a kihívás: hogyan legyünk keresztények a muzulmán világban, hogyan maradjunk keresztények, még ha gyakran szenvednünk kell is keresztény mivoltunk miatt. Szent Pál nagyon jól megmagyarázza: mennyire hozzátartozik a szenvedés a keresztény léthez. Választani kell tehát, amikor ez a szenvedés megjelenik: felajánlom saját üdvösségemért, és azokért, akik minket körülvesznek.

Nekünk, papoknak hatalmas kihívásról van szó: meg kell értetnünk a keresztényekkel, mit jelent missziónk, ami nem más, mint élet a muzulmánok között. Ez a misszió rendkívül nehéz, de egyedül ez igazolja és magyarázza küzdelmünket azért, hogy Keleten fenntartsuk a keresztény jelenlétet.