Floridai levelek

Szerző: Bitskey Ella

Kategória: Szépirodalom
ISBN szám: 978-963-75736-0-6
Kiadó: Szent Maximilian Lap- és Könyvkiadó
Oldalszám: 168
Méret: 147x211 mm
Kötés: puhafedeles

900 Ft

Ebből a termékből jelenleg nincs készletünk!


A kaliforniai Riverside-ban idén is megrendezte évi összejövetelét a „Különleges patkányok és egerek baráti köre”. Még futóversenyt is beiktattak egy egyméteres dobozban, helyesebben „pályán”. Az indulóknak azonban több eszük volt. Rohanás helyett csak lustán elnyúltak vagy hancúroztak. De mivel nincs verseny győztes nélkül, győztesnek kiáltották ki az egész rakoncátlan bandát. És mivel szuperintelligens állatokról volt szó, még egy intelligenciavetélkedőt is rendeztek. Az indulóknak, vezényszóra, egy perc alatt tíz tárgyat kellett megkülönböztetniük.


A kötet a Floridában élő Bitskey Ella több mint száz írását tartalmazza, amelyek tíz éven át jelentek meg az Életünk című nyugat-európai újságban. A színes, legtöbbször finom humorral fűszerezett történeteket olvasva bebarangolhatjuk a fél világot, miközben számtalan érdekességgel találkozunk a múltban és a jelenben.

Könnyen megérteném a bejárathoz közel álló, mór stílusú kút mellett álló szobor mondanivalóját. Bányavárosban lévén a templom, Szent Borbála a védőszentje. A kedves szobor őt ábrázolja, amint palástját védelmezően borítja a három, bányalámpást a kezében tartó kis alak fölé. De a többi? Igyekeztem alaposan szemügyre venni a távolból ákombákomoknak vélt jeleket. És minél tovább néztem azokat, annál világosabbá vált az értelmük. Minden egyes jel mély értelmű jelkép: feszület, kehely, bárányok, hajó, időmérő, alfa és omega. A templom a II. Vatikáni Zsinat szellemét hivatott közvetíteni. Valamennyi szeglete, ábrája, színe, alakja eredete a Biblia, az Ó- és Újszövetség tanítása. A templom a maga egészében „beszélő Biblia”, még jobban pontosítva, „prédikáló templom”. Minden porcikájában Isten Igéjét hirdeti. És miért kellene ezt komoran, szigorúan közvetíteni? Bizakodva, gyermeki hittel közelítjük meg a szent helyet, hogy belépve, az előbbi vidámságot, felváltsa az áhítatos csend. Itt már csak kevés, lényegre utaló szín és ábra van. Kerül mindent, ami zavarhatná a bensőséges hangulatot.

[…]

Az USA egyre több városában olyan „sikeres” a városi mini tyúkudvar, mint az otthon termesztett zöldség, vagy akár a balkonon, ládákban növesztett jó ízű, napon érett paradicsom. Városi parkok egy-egy kijelölt részén gyermekek, akik eddig azt sem tudták, mire való az ásó, az általuk termesztett primőrökkel büszkélkednek. Négy sarasotai iskolában pedig a vetéstől a főzésig tanulnak meg minden tennivalót. Része ez a „vissza a földhöz” mozgalomnak, amely nemcsak az élelmiszerek minőségét javítja, csökkenti a háztartás költségeit is. A csirkék az amerikaiak új kedvencei ­– jelentette ki a Hátsókerti tyúkászat című magazin kiadója, Dave Belanger. A hasznos tanácsadó a Wisconsin állambeli Madisonban jelenik meg. Ott, ahogy a mini tyúkászat propagálói nagy eredményeket értek el. A városatyák áldásukat adták a tervükre, kikötvén: a húsért nem, kizárólag a tojásért tarthatók az állatok, mégpedig egy megfelelő, bekerített, vagy zárt helyen. További megszorítás: a kakas kizárva! Sem éjjel, sem nappal nem lehet jelen ebben a különös „woman’s club-ban”, „női együttesben!” A Maryland állambeli Baltimore-ban előírták, a szomszéd területétől legalább 25 lábnyira kell legyen a helyük, de hogy a város se maradjon le, 65 dollárért mérik a 3-4 tojós tyúkra szóló engedélyt.

[…]

A tantermek valóban gurulnak. Hétről hétre a reaktivált öreg, rázós iskolabuszok viszik a tanulókat a napit feladat színhelyére. Sarasotának rendkívül széles körű az iskolán kívüli népművelési programja. Az idegen nyelvektől a főzésig, a barkácsolástól, történelemtől, sporttól a csillagászatig minden belefér. A guruló tantermek, hivatalosan a classes on wheels, ennek egyik szerény, de fontos ágazata. Meghatározott napokon az öreg busz zötyögteti az általában nyugdíjas diákokat a nap témájául szolgáló helyre. A cél: megismertetni a város és környéke számos olyan rejtett kincsét, melyről legtöbben vagy nem hallottak, vagy nem tartották elég fontosnak. Az érdekes célpontok között szerepel a város legöregebb, sokat látott háza, és a falai között otthonra talált szövő-fonó társaság.

 

A kosár tartalma

Belépés           Regisztráció

Cimkék

Aktuális ajánlataink

Berettyán Nándor: JHVH

Berettyán Nándor

JHVH
A Név

2500 Ft

Tóth Sándor: Fény- és lombhullámok

Tóth Sándor

Fény- és lombhullámok

2700 Ft

Rónay László: Az ismeretlen Rónay György

Rónay László

Az ismeretlen Rónay György

2300 Ft