A digitális nemzedék szülei komoly kihívás előtt állnak: a gyerekek egyre több időt töltenek a képernyők előtt. A szerzők kutatási eredményeken és gyakorlati példákon keresztül mutatják be, mi mindent tehetnek a szülők azért, hogy a technológia ne szétzilálja, hanem inkább összehozza a családot. Könyvükből megtudhatjuk

• mennyi képernyőidő számít túl soknak, és hogyan szabhatunk reális időkorlátokat
• miként taníthatjuk gyermekeinket tudatos képernyőhasználatra
• hogyan helyettesíthetjük a képernyőidőt közös családi időtöltéssel
• hogyan segíthetünk gyermekeinknek a társas készségek elsajátításában
• szülőként milyen mintát adunk saját képernyőhasználatunkkal.

A gyerekek nem kertelnek, ha a szeretetünkre vágynak. A kisgyerekek fészkelődnek, zajonganak, nyűgösen viselkednek és néha igencsak próbára teszik a türelmünket, amikor kiürül a szeretettankjuk. Fontos, hogy megértsük, ilyenkor valójában azért könyörögnek, hogy rájuk figyeljünk, hogy hozzánk bújhassanak, és érezzék a közelségünket.

A nagyobbak már nem adnak ilyen egyértelmű jelzéseket, de a szeretet számukra is ugyanilyen fontos. Gyermekeinknek érezniük kell a szeretetünket és törődésünket – máskülönben nagy a veszélye, hogy máshol keresik majd a szeretetet. A szülők feladata, hogy gyermekeiket megtanítsák szeretni, és mintát adjanak az egészséges emberi kapcsolatokra.

[…]

Az internet nem adhatja meg azt a nyugalmat és kikapcsolódást, amelyet csak a természet nyújthat. Egy séta a közeli parkban, vagy egy kirándulás, hogy megcsodáljunk egy festői tájat, segít a gyermeknek abban, hogy jobban tudjon figyelni – akár az iskolában, akár élete egyéb területein.

A figyelem koncentrációját segíti, ha megtanítjuk gyermekünket arra, hogy tartson szemkontaktust, amikor beszélget valakivel. Szülőként talán velünk is megesik, hogy beszélgetés közben a kezünkben tartott elektronikus eszközre figyelünk. Házastársak között gyakori panasz, hogy miközben beszélgetnek, valamelyikük tévét néz vagy közösségi oldalakat böngészi a telefonján. „Figyelek rád” – mondják, miközben a képernyőre merednek. Törekedjünk arra, hogy egymás szemébe nézzünk, amikor beszélgetünk. Ha gyermekünk ezt megszokja, nagyobb figyelemmel és empátiával fordul majd mások felé.

[…]

Szülőként felelősek vagyunk gyermekünk mentális és érzelmi egészségéért. Nem rázhatjuk le a felelősségünket egy vállrándítással: „Nem értek a modern technikához!” Ez olyan lenne, mintha engednénk, hogy gyermekünk felügyelet nélkül kóboroljon egy zsúfolt plázában, csak mert nem vesszük a fáradságot, hogy kisilabizáljuk az üzletközpont térképét. Tájékozódnunk kell, hogy kiismerjük magunkat a digitális világban, és képesek legyünk megfelelően gondoskodni gyermekünk biztonságáról a digitális játszótéren.

Minden gyermeknek szüksége van az olyan kapcsolati készségekre, mint az empátia vagy az önbizalom, hogy mindenkit egyformán értékesnek tekintsenek, és képesek legyenek egészséges és pozitív kapcsolatokat teremteni szemtől szemben éppúgy, mint az interneten. Az alapvető kapcsolati készségek hiányában a gyermek könnyebben válik másokat zaklatóvá vagy éppen áldozattá, aki képtelen segítséget kérni. Érdemes megszívlelnünk az alábbi javaslatokat, hogy felvértezzük gyermekünket a zaklatással szemben.