Baán István „Uram, Tehozzád kiáltok!” – Kis könyv a bizánci liturgiáról című könyvének a témája: Milyen a bizánci liturgia?

A szerző a több évtizedes lelkipásztori tapasztalatait is beleszőtte ebbe a könyvbe, mindamellett, hogy érthető, „emészthető” formában teszi közzé az érdeklődésre és megértésre számot tartó ismereteket.

Miért hívják magas trónnak a püspök helyét?

A püspök széke, amint az ókeresztény bazilikákban is, a szentély, az apszis végén van. Régen hasonlított a tribünhöz, két vagy három sorban emelkedtek a papság ülőhelyei. Középen, a legmagasabb helyen volt a püspöké, ahová egy lépcső vezetett föl. Hitvalló Maximosz azt mondja, hogy amikor a püspök a liturgia kezdetéhez leszáll a trónusáról, ez azt jelképezi, hogy az Isten Fia a mennyből leszállt hozzánk. A püspök bevonulása olyan, mint egy Krisztus-ikon bevonulása, mert a püspök Krisztust, az örök főpapot jeleníti meg a liturgiában.

[…]

A liturgia Krisztus üdvözítő tevékenységének folyamatát nem kronológiai sorrendben mutatja be, nem úgy, mint egy hagyományos színdarab, hanem mint egy modern dráma, amely az időben hol előre szalad, hol meg vissza, hiszen üdvösségünk egész titkáról van szó, és ennek egy-egy momentumát ragadja meg a liturgia folyamán. A liturgia ugyanis nem úgy alakult ki, hogy az egyes szerzők elméleti megfontolás után egységes forgatókönyvvé szerkesztették volna a szimbolikus eseményeket, hanem utólag az egyes liturgikus részlettek értelmezése vált egyre sokrétűbbé, vagyis bizonyos cselekményeket erre vagy arra az eseményre is lehetett vonatkoztatni.

[…]

Ha eljön az idő, az ember kéri a betegek kenetét. De nem tudjuk, mikor jön el az idő, és ha váratlanul ér, akkor mi van?

Először is: mindig Isten kezében vagyunk. Ha egy kicsit is érzékeny lelkiismerettel vagyunk, akkor jobban megragadjuk az életünkben azokat az eseményeket, amikor szükségünk van erre. Én már néhányszor fölvettem a betegek kenetét (nem azért, hogy reklámként mondhassam, hogy még mindig itt vagyok). Ez nem olyan, mint a keresztség vagy a házasság, hogy csak egyszer végezhető el, hanem mint a bűnbánat szentsége. A másik szempont: amikor betegségről beszélnek, akkor nagyon kötik a testi jelenségekhez, de hát legalább annyi mentális betegség van! A kenet szentsége pedig a hívekért van. Idéztük már Jakabot: „Beteg közületek valaki? Hívassátok az egyház papjait, stb.” Ez nem azt jelenti, hogy akkor, amikor már meg sem tud gyónni. Nem arról van szó, hogy várom, mikor leszek már rosszabbul, csak akkor szólok a papnak. Érdekes módon az orvossal nem így vagyunk! De azért nem is prevenció: kutya bajom sincs, jól érzem magam, na, akkor még egy betegek kenetét pluszban… Komolyan figyeljük saját lelkiállapotunkat, helyzetünket! Ehhez kell egy lelki atya, egy lelki vezető, aki azt mondja, hogy erre most szükség van, tessék élni vele. Úgy gondolom, hogy pl. ha adódik egy házassági probléma, nem kell megvárni, amíg szétrobban minden. A kenet Isten által nekünk adott gyógyszer. Jó lenne, ha úgy kezelnénk, hogy nem csupán a kórház, netán az elfekvő szakterületéhez tartozik.