Senki sem menekülhet el a saját személyisége elől, s ezzel még csak ne is kísérletezzünk állítja a norvég professzor. Kétségtelen, hogy temperamentuma sajátos bélyeget süt az emberre, amely a bölcsőtől a sírig elkíséri. Ám nem mindegy, hogy teherként cipeljük-e, vagy ajándéknak és kiaknázandó lehetőségnek tartjuk. Ha élünk lelki alkatunk előnyeivel, ugyanakkor tudatosan fegyelmezzük, és kordában tartjuk, gazdagítani fogja életünket. A könyv önismeretre és egymás mélyebb ismeretére nevel.

Olyan ez, mint a forrásvíz, amely színét és ásványi tartalmát a föld mély rétegeiből hozza magával. Ugyanabból a forrásból mindig azonos összetételű víz folyik. Rajtunk múlik, hogy hasznosítjuk-e vagy sem, mire használjuk, és hogy elégedettek vagyunk-e vele, vagy valamiképpen változtatni akarunk rajta.

Bár a temperamentum a tudatalattiban gyökereik, elkerülhetetlen befolyást gyakorol tudatos életünkre, indulatainkra, értelmünkre és akaratunkra. Jól meg kell fontolnunk, milyen utakat válasszunk, ha tudatos erőfeszítéssel temperamentumunk ellenében akarunk cselekedni, vagy ha erre kényszerülünk, nem szólva arról, ha megpróbálunk megfutamodni előle.

[…]

Amíg a szangvinikus élvezettel befogad gyakorlatilag minden egyes ingert, amely finoman hangolt természetére hat, addig a melankolikus bizonyos mértékben válogat közöttük. Sok minden nem érdekli, ami kívülről érkezik. Bizonyos benyomások viszont mélyen érintik, és képzeletében megelevenednek. Ezek rendszerint olyanok, amelyeket önmagával hoz összefüggésbe. Mivel szomorú és búskomor beállítottságú, elsősorban azokat a tapasztalatokat őrzi meg emlékezetében, amelyek személyében sértik. Ezeket a benyomásokat visszaidézi, és át- meg átelemzi. Töpreng, tépelődik rajtuk, s ápolja szomorú emlékezetüket.

[…]

Természeténél fogba nem olyan jóakaratú, s környezetében még félig sem oly tevékeny és kezdeményező, mint a szangvinikus. Van azonban egy tulajdonsága, ami a mindennapi életben még értékesebb: békeszerető. Ez a vonása megegyezik a természetével. Lehetőség szerint kerüli az izgalmakat, a zajt, és nem képes felfogni, miért nyüzsögnek az emberek annyit a tennivalóik körül. A társas érintkezésben nyugodt és kellemes. Rendszerint testben-lélekben kerekded és kissé esetlen. Nyugtatóan hat másokra, mert a veszekedéshez mindig kettő kell. A házasságban, a munkahelyen békességet áraszt, akármilyen háborgó legyen is a környezete.