Örömmel mutatom be ezt a segédanyagot mindazoknak, akik meg szeretnék ismerni, hogyan született Don Bosco szívéből az Oratórium zseniális nevelési műve.

Az Oratórium ma aktuálisabb, mint másfél évszázaddal ezelőtt, látván, hogy milyen körülmények között él városaink és országaink sok-sok fiatalja: szükségük van arra, hogy olyan nőkkel és férfiakkal találkozzanak, akik melléjük szegődnek és tudják alkalmazni teljes mélységében a szalézi nevelési módszert. Ezáltal egy kicsit megtapasztaltatják velük Isten gyengéd szeretetét, ahogyan azt a fiatalok Atyja és Tanítómestere tette.

Nem nosztalgiázás céljából térünk vissza Don Boscóhoz, hanem, hogy felfedezzük Oratóriumában azokat az „örök érvényű” elemeket, melyek minden idők fiataljainak nevelésében és életében éltető erőkén hatnak. A mai idők egyik legszebb gyümölcse lesz, ha felfedezzük az Oratórium nevelési jelentőségét!
A „Tanító” – Szűz Mária –, akiről Bosco János álmodott, úgy mutassa meg minden nagylelkű szívnek a fiatalok helyzetét, mint „munkateret”, ahol dolgozhatnak egy jobb világ megvalósítása érdekében.

(Don Testa Luigi)

Az Oratóriumban a fiatalt arra nevelik, hogy érjen meg hivatása megválasztására, melyhez segítséget nyújt a lelki vezető és a mindennapi élet közegében való, fokozatosan növekvő felelősségvállalás.

Don Boscónak az a célja, hogy a fiatalok társaik „misszionáriusai” legyenek, azok között, akik már járnak az Oratóriumba, és azok között is, akikkel a lakóhelyükön és a munkahelyükön találkoznak.

Ez úgy valósulhat meg, ha megkülönböztetett feladatokat kapnak a lelkipásztori munkában: a hitoktatástól kezdve a játszótereken való felügyeletig, az iskolától kezdve a legrászorultabb társaik iránti érdeklődésig, illetve a közös programok megszervezésében és lebonyolításában való részvételig.

[…]

Tudjuk, hogy napjainkban a szülők és a nevelők elszakadnak gyermekeiktől, mert meggyőződésük szerint szükség van arra, hogy tapasztalatokat szerezzenek, hibákat kövessenek el, mert csak így képesek tanulni. S ez igaz még a legintimebb dolgokra is. És nem gondolkodnak el azon, hogy bizonyos élmények megégetik a gyermekeket, hogy egyes tapasztalatszerzésekből súlyos sérülésekkel és örökre megbélyegezve kerülnek ki. Don Bosco szerint sokkal inkább szükség van arra, hogy megelőzzük a negatív élményeket és előnyben részesítsük a pozitív tapasztalatokat.

[…]

Ahogy az elején említettük: a nevelő legyen valaki. Először is rendelkezzen önálló személyiséggel, mely képes példaként állni a fiatalok előtt. Ralph Waldo Emerson megjegyzi: „Az ami vagy olyan erősen dübörög, hogy meggátol abban, hogy meghalljam azt, amit mondasz.” Mint tudjuk, a szavak nem elegendők. Létezni kell.

A nevelő állandó jelenlétet megkívánó, a gyermekek mellett segédkező, önmagát feláldozó munkát végez, mely gyakran kimerítővé válik. Ez valóban egy aszketikus munka. A Don Bosco szakértő Eugenio Ceria szerint: „A Megelőző Módszer szentet nevel a növendékből, mert előbb a nevelőt változtatja szentté.” Súlyos szavak.