Jelen kötetben két nagyszerű teológus közös munkájának lehetünk érdeklődő olvasói.

A szegénység, a nyomor, a szenvedés s a belőlük fakadó elkeseredettség világszerte jelen lévő probléma. A globalizáció eredményeinek árnyékában a mértéktelen fogyasztás és az életben maradáshoz, a méltó emberi élethez szükséges javak biztosítása között meglévő és növekvő szakadéknál még inkább kiéleződik az élethez való alapvető jog kérdése, az igazságosság és szolidaritás elengedhetetlen szem előtt tartása.

A Latin-Amerikában az 1960-as évek viszonyai között megfogalmazott válasz – a felszabadítási teológia – vitákat indított, formálódott, érlelődött. Legfőbb üzeneteként a szegénység krisztusi lelkületének megélése, melyet Ferenc pápa is oly gyakran, prófétai módon hangsúlyoz, egyre nagyobb jelentőségűvé válik, ahogyan az egyház szerepének megerősítése is ebben a folyamatban.

(Udvardy György püspök)

A teológia, de egyáltalán a keresztény lét ezt jelenti: mindig újra megtanuljuk a Jézus-követés útját. A keresztény ember Máriához hasonlóan „mind megőrzi a szívében” (Lk 2,51) azokat a tetteket és szavakat, amelyekben Isten kinyilatkoztatta magát. Akármilyen is legyen történelmi kontextus, amelyben élnie kell, vagy a nézeteltérés, amelybe bevonódik, Jézus követése mindig azt fogja jelenteni, hogy olyan életet él, amelyet a mennyei Atya akaratának betöltése táplál (vö. Jn 4,34). Az ima kontemplatív dimenziója és gyakorlata lényegbevágó a keresztény élet szempontjából.

[…]

A felszabadítási teológia Szentírás-értelmezésében különösen is arra irányul, hogy prófétai kritikát gyakoroljon a külsődleges kultusszal szemben, amely elveszíti szeme elől az Isten és a felebarát iránti szeretetet. Felmutatja Isten kitüntetett állásfoglalását a szegények és a kitaszítottak mellett. Ez különösen is megmutatkozik a prófétai irodalomban Deutero-Izajásnál (Iz 40-55), a szegényeknek szóló evangélium messiási ígéretében.

[…]

A lukácsi szöveg kulcstémája a szabadság. Ahogy tudjuk, Izajásra hivatkozik (61,1 k.). Három kijelentése is a felszabadításra utal (a foglyok felszabadítása, a vakok látása – a héber prófétai szöveg szerint: a foglyok látása –, az elnyomottak szabadsága). A szabadság a halál minden formája (bűn, elnyomás) alól ily módon az egyenlőséghez kötődik. Egy kegyelmi évet szükségszerűen ennek helyreállításával kell megkezdeni, mivel a jubileum nem más, mint a szolidaritás ideje. Mindez együttesen állítja elénk az örömhírt, amelyet a szegényeknek hirdetni kell. Erre a helyre utalva II. János Pál rámutat: Jézus messiási üzenetét megújult módon, szóban és tettben kell hirdetnünk.