Merj az élet mellett dönteni!

Az ember megszületik, megtanul járni, és elindul hosszú vándorútján, hogy felnőjön teremtő Istenéhez. Lassan megtanulunk beszélni, írni, az élet ügyes-bajos dolgai között kiigazodni, de ez még csak az út kezdete. A szeretet Istene szeretné megízleltetni velünk, hogy milyen jó jónak lenni, milyen jó szeretetben a másikra figyelni, magunkat elajándékozni, társunknak önzetlenül a szolgálatára lenni, belőle, mint az áldott napfény a kis magból, az érett kalászt kiszeretni. Nagyon sok szép élményem van ennek az útnak az örömeiről, kihívásairól.

RÉSZLETEK A KÖNYVBŐL

Egy fiú és egy lány egymás iránti szerelmét nagyon sokféle módon ki tudja fejezni. Fontos a fokozatosság, mellyel átadjátok magatokat egymásnak. Nyíljatok meg egymás felé, tárjátok fel titkaitokat, rejtelmeiteket, álmaitokat! Engedjétek, hogy a másik belépjen életetekbe, hisz a szerelmesnek önmagát – és nem csak testét – kell feltárnia a másik előtt. Mindenekelőtt meg kell mutatnia a gondolatait, a lelki világát, az álmait, a terveit, sőt még a félelmeit, a szorongásait, a gyermekkori nehézségeit is. Ezért olyan magától értetődő, hogy a fiatalok sokat beszélgetnek. Lassan-lassan mindent elmondanak magukról egymásnak. Ezek az önátadó bizalomnak olyan simogatásai, ölelései, amelyek nem a test, hanem a lélek által történnek, és amelyek az embert boldoggá teszik.

[…]

Az a nagy baja a világunknak, hogy kevés az olyan férfi, aki az apai, a családfői hivatást büszkén és emelt fővel vállalja. Kevés az olyan nő, aki az anyaságot, az otthonteremtést, a gyermek testi, lelki felnevelésének, kibontakoztatásának örömét értéknek tartja. Magyarországon közel harmincezer állami gondozott van, ezek nagy részének él az apja, anyja, csak nem vállalták ezt az Istentől nekik rendelt szép hivatást. A százezer abortusz évente a Kárpát-medencében azt is jelenti, hogy százezer apa hagyta, kérte, hogy megöljék gyermekét. Én itt látom a tragédiát. Olyan sok szép, kedves, aranyos gyermeket hoznak hozzánk, akikkel nem törődnek a szülei. Miért mondanak le róluk? Harcolniuk, küzdeniük kellene értük, hogy az övék legyenek!

[…]

Régebben a háborúban, ha valakinek komolyan megsebesült az egyik végtagja, levágták, nehogy belehaljon a sérülésbe. No de mennyit fejlődött az orvostudomány azóta! Az emberek kapcsolataiban is rengeteg az amputáció, mert a válás – mondhat nekem akárki akármit – csonkolás, és mindig hatalmas fájdalommal jár.