László király uralkodását határozott kül- és belpolitika jellemzi. A Szentszékkel együttműködik, de Magyarország belügyeibe nem enged beleszólást. Felelősen, kemény törvényalkotással igyekszik országa helyzetét stabilizálni.

Közben az elűzött, konok és bosszúszomjas Salamon továbbra sem tesz le abbéli szándékáról, hogy a magyar koronát visszaszerezze. Mivel sógora, a német Henrik támogatását már nem élvezi, a Kárpátok keleti lejtői mögött akkortájt megjelent kipcsák kunok, és a már generációk óta az Al-Duna mentén lakó besenyők között keres szövetségest. Ezzel elindul egy veszélyes úton, ahonnan számára már nincs visszatérés. Hiszen győzhet-e egy olyan uralkodó felett, akit népe már életében szentként dicsőít?

László tehát a Kárpátok északkeleti hágóin át beözönlő kunokkal honvédő háborúba bonyolódik. A határvédelem mellett azonban földjének gyarapítását is szem előtt tartja. A horvát belharcokba történő beavatkozásával unokaöccsét, Álmos herceget a horvát trónra segíti. Életének végső szakaszában László, e kivételes karizmájú, Európa-szerte tisztelt és becsült uralkodó – akit a katolikus királyok szívesen látnának egy Jeruzsálembe induló keresztes had élén – megvív az al-dunai besenyőkkel is, ezzel tovább tágítja országának határait.

A sors csupán negyvenkilenc harcos esztendőt adott László királynak, akit e két szó: a kard és a glória jellemezhet legjobban, erre utal az életéről szóló regénytrilógia befejező részének címválasztása is.


RÉSZLETEK A KÖNYVBŐL

A bor azonban kiváltotta a megfelelő hatást, és Bakos, aki addig jobbára csak elviselte Jakabot, kezdett rá figyelni is. Amikor ivócimborává vedlett útitársa a papokat szapulta, megrázta a fejét:
– Nem értelek, barátom. Csuhát viselsz, és szidod a papokat? Tudod, hogy ezért súlyos büntetés jár, ha valaki beárul? Meg aztán miféle szerzetes vagy te? Milyen szerzethez tartozol? Nekem semmi bajom a barátokkal. A papokkal sincs. Nem adósaim, és én sem nekik. Nem értem, mit akarsz ezzel!
– Semmit – dőlt a durva kőfalnak sértett képpel Jakab. – Velem ugyan az egyházi méltóságok sosem voltak túl barátságosak, sőt azt is mondhatnám, hogy ellenségének tartott némelyik, de…
– Szóval kis is vagy te valójában? – szegezte neki a kérdést Bakos. – És miért vártál rám az út szélén? Mert ezt tetted, ne is tagadd. Kijöttél előttem a klastromból, bár most már azt sem értem, mit kerestél ott, mert szerintem úgy vagy te barát, mint én zsivány.
Jakab felemelte mindkét karját, és a tenyerét Bakos felé mutatta.
– Az Égre mondom, hogy a lelkem tiszta. Hogy ezt a csuhát miért hordom… Mert biztonságosabb így az utakon, ha meg betérek egy klastromba, nem zavarnak el. Valahogy mindig kimagyarázom magam. Megengeded, hogy fogadósnak én fizessek borért? Már csak azért, mert elhoztál…

[…]

A görögök megzavarodtak, de Salamon tudta, hogy ez nem tart sokáig. Tapasztalt tisztek irányították az ellenséges sereget, ezért is nem bírtak velük a besenyők eddig.
– Vágta! Előre, Isten nevében! – süvöltötte a volt uralkodó, és mereven kinyújtott karddal vágtatott az ellennek. – Jézus, segíts!
A Megváltó neve végighullámzott a támadó magyarokon.
– Kyrie eleison! – kiáltották a görögök, és sikerült valamennyi kopját ismét a támadóknak szerezni.
De a sorokat zárttá rendezni már nem. Salamon hat legkiválóbb testőre robban t először a vértes gyalogokba: lándzsáikkal félreütötték a kopjákat, aztán megtisztították az utat Salamon előtt. A német lovagok harci üvöltése túlszárnyalta a többiekét, és munkába fogtak a rettentő kardok, a lándzsák és a harci bárdok.

[…]

László rácsapott bizalmasa vállára.
– Ejh, te! Nincs nálad jobb katona és barát. A hited töretlen, senkiben jobban meg nem bíznék… De hogy mostanában nem lesz belőled diplomata, sem pediglen pap, arra mérget veszek.
Bolyk megütközve pillantott a királyra.
– Ide figyelj! – folytatta László. – Én a minap az urak előtt békét hirdettem. Te meg felhívtad a figyelmüket, hogy senki ne merjen kegyetlenkedni. Ha ezt a Hodust elkapod és felakasztod, nem azt mondja a nép, hogy lám, egy bűnöst az elért a megérdemelt végzete. Hanem azt, hogy íme, emberek, ennyit ér László szava! Békéről szónokol, aztán meg akasztat. Ráadásul egy spalatói kalmárt, akit sokan ismernek. Értesz engem, Bolyk?
– Értelek. Igazad van, sosem leszek olyan, mint te. Bennem a könyörület csak addig él, amíg a lelkem nem berzenkedik ellene. Mert van nálam határ, testvér. Ettől vagy te nálam különb. De a diplomácia… abban is igazat kell neked adnom, mert te sokkal élesebben látsz – mondta búcsúzóul szomorúan Bolyk, és indult a teendői után.