Nyilvánvaló, az ünnepek időpontjának, történetének és liturgiájának ismerete még nem jelenti azt, hogy értjük is az ünnep lényegét. Jól látjuk ezt az elégtelen módszert, amikor olvasunk egy-egy néprajzos leírást az egyházi ünnepekről.

Az egyházi ünnepek megtartása, az ünneplés sokkal többet jelent. Az egyházi év a megváltás eseményeinek megjelenítése az időben. A liturgikus év által jelenvalóvá lesz számunkra a Krisztus-esemény, hogy abba bekapcsolódjunk és általa megszentelődjünk. Azt is mondhatjuk, hogy az egyházi év az időnk és az életünk megszentelése. Ezért az egyházi év megközelítése nem lehet csupán leíró jellegű. Amikor bemutatjuk az egyházi évet, illetve annak ünnepeit, mindig arra is rá kell mutatnunk, hogy mit és miért ünneplünk. Mit jelent és miért fontos számunkra Krisztus misztériumának, a megváltás művének egyik vagy másik eseménye. Azok a liturgikus teológiai esszék, melyeket ebben a könyvben találunk, ezekre az alapvető kérdésekre akarnak válaszolni.

Az esszék egyéni hangvételű tanulmányok. A liturgikus teológiai esszékben pedig a teológus akarja Egyházunk liturgiáját, jelen esetben az egyházi év ünnepeit érthetőbbé, s így megünneplésre még méltóbbá tenni.

RÉSZLETEK A KÖNYVBŐL

Nálunk a karácsony az ajándékozás ünnepe, de a Biblia alapján lehetett volna a vízkereszt is, hiszen mindkét ünnepen megjelenik a megajándékozottság gondolata. Karácsonykor inkább arra gondolunk, hogy Isten, a mi mennyei Atyánk a megváltó Jézus születésével megajándékozott bennünket, a vízkereszt pedig arra figyelmeztet, hogy valahogyan nekünk is viszonoznunk kellene Isten irántunk való szeretetét. A népi hagyományban Gáspárnak, Menyhértnek és Boldizsárnak elnevezett napkeleti bölcsek legalábbis erre döbbentenek rá bennünket.

[…]

Nyilvánvaló, hogy a boldog új esztendőért nekünk is tennünk kell valamit. Szent Ágoston, egyházunk nagy tanítója is erre figyelmeztet bennünket: „az Isten megteremtett a Te közreműködésed nélkül, de nem üdvözít az együttműködésed nélkül”. Azután Assisi Szent Ferenc mondása is vezérgondolatunk lehet az új esztendőben: „Kezdjünk újra a mi Urunknak, Istenünknek szolgálni, amit eddig csak kevéssé tettünk.” Mások, és talán a saját hitbeli tapasztalatunk is arra tanít bennünket, hogy aki elsősorban Istenbe helyezi reményét, biztosan boldogul.

[…]

Az első keresztények a Római Birodalomban, akkor is hűségesen ragaszkodtak a vasárnaphoz, amikor még az nem volt munkaszüneti nap. Amikor Diocletianus császár ezt megtiltotta, sokan még a vértanúságot is vállaltak a vasárnapi szentmise miatt. A vértanúakták leírják azt, hogy 304-ben, Észak-Afrikában, Abitene városban 49 keresztény embert pogány bíróság elé állítottak, mert a tilalom ellenére összegyűltek a vasárnapi szentmisére. A vádlóknak a miértre egy Emeritus nevű keresztény így válaszolt: „sine dominica non possumus vivere”, ami magyarul azt jelenti: „vasárnap nélkül nem tudunk élni”.