Dajczer atya „a modern kor emberének írja elmélkedéseit. Annak az embernek, aki gyakran az elvilágiasodás és hitetlenség légkörében él, akinek saját létezéséről is alig van fogalma, aki nem látja meg Isten az oltáron, mert eltakarja előle a világ. ha nem hiszi el az ember, hogy Isten különleges szeretettel szereti őt, akkor nem fog megtérni”

(A. Nossol érsek)

Dajczer atya második kötete az Eucharisztiáról az Úrral való találkozásra teszi a hangsúlyt. A szentmise – amelyen rendszeresen részt veszünk – nagy lehetőség Isten szeretetének befogadására.

Ajánlom mindazoknak, akik az Eucharisztián keresztül szeretnének mélyebben találkozni Isten szeretetével.

(Katona István atya)

RÉSZLETEK A KÖNYVBŐL

Állandóan elfelejtem eközben, hogy úton vagyok, és ennek az útnak a célja, értelme nem az evilági kívánságaim beteljesülése. És bár igaz, hogy cél nélkül nem lehet élni, az Úr Isten feltárhatja előttem, a hit világosságának köszönhetően, hogy a cél nem valaminek az elérése, hanem az eredményhez vezető út. Mivel, ahogy azt Nüsszai Szent Gergely tanítja, a keresés rátalálás, és a rátalálás – keresés. Az útnak kell számomra a céllá válnia. Mennyivel egyszerűbb lenne az életem, ha tudnék, vagy inkább próbálnék – hiszen ez nem egyszerű – evilági célok nélkül élni, emlékezve arra, hogy az útnak kell számomra a céllá válnia. Az útnak az egyetlen érték felé, amiért érdemes élni.

[…]

A hit azonban nem olyan valami, amit birtokolok, nem statikus jelenség. Olyan, mint a higanycseppek, ha egybe akarom gyűjteni őket, újra és újra szétfolynak. A hit folyamat, de mindenekelőtt kapcsolat két személy, Isten és az ember között. Isten adja a hit kegyelmét, és az ember ezt a kegyelmet elfogadhatja, de el is utasíthatja. A hit kegyelme és az ember nyitottsága nem választható el egymástól. Ezért amikor hitem hiányosságait látom, kitartóan kérnem kell az Urat, az Apostolokhoz hasonlóan, hogy növelje bennem a hitet.

[…]

Ha az emberi élet stabilitás lenne, ez azt jelentené, hogy az Úristen elhagyta az embert. Hiszen az ember állandóan megy, valamerre halad, szüntelenül úton van (homo viator). Ez a természete. Hiszen úton vagyunk Isten felé. Az út pedig hol egyenes és sima, hol göröngyös és köves. Egyik pillanatban még az úton vagyunk, aztán hirtelen… baleset történik, és már le is estünk az útról, bele egy árokba. haladhat az ember romok között, hirtelen lezuhan, és kibicsaklik a lába, vagy az erdőben eltévedhet. Valaminek szét kell hullania, hogy valami új keletkezhessen.