A misztérium kifejezés a modern keresztény gondolkodás egyik legnemesebb vonulatát foglalja össze: arra a felismerésre utal, hogy Isten nem csupán különböző dolgokat közölt magáról az embernek, hanem ténylegesen jelenvalóvá vált és elérhető lett a történelemben.

A könyv ennek az isteni jelenlétnek a bemutatására vállalkozik. Nagyszabású áttekintést nyújt arról, hogy miként viszonyul Isten misztériuma, azaz Jézus Krisztus az univerzumhoz és a vallások világához, majd főként a szentségekre, a liturgiára, a Szentírásra, a személyes imádságra és az ikonokra koncentrálva ismerteti feltárulásának különböző szintjeit.

A szerző bencés szerzetes, képzett bizantinológus, aki nagy teret szentel a keleti kereszténység hagyományainak, és szokatlan nyíltsággal beszél a modern ember tapasztalatairól. 

Jézus tökéletesen engedelmes volt Isten akaratának, amit az tanúsít, hogy elfogadta az emberi romlottság miatt ráháruló igazságtalan halált. Ezzel pedig elvetette a bűnt, meggyógyította a lázadásunk okozta sebeket, s helyreállította a baráti kapcsolatot a világ és Isten között (2Kor 5,14-15). Az Atya a saját dicsőségével feltámasztotta Jézust a halottak közül, így beteljesítette a kiengesztelődés folyamatát, amelyet Jézus halálával visszavonhatatlanul kinyilvánított, s ismét a dicsőséges jövő távlatát kínálta az embereknek (Róm 6,4-11). Jézus felszabadítja az emberiséget a bűn és a halál fogságából, mert kiengesztelte a világot a teremtőjével.

[…]

A kenyér önmagában véve is csodálatos dolog: az emberi kéz alakító erejének terméke, mely a szántóföldön learatott búzából készül: a lisztből tésztát dagasztanak, majd forró kemencében megsütik. A bor szintén eleve bámulatos átalakulás révén jön létre: a sajtolóban lepréselt szőlő csodás folyadékká alakul, mely örömmel tölti el a szívet. Az emberi kreativitás és az emberi kéz alkotásai Isten teremtő cselekvését tükrözik. Megerősítik és felvidámítják a szívet.

[…]

Magát a regulát azoknak a bencés hagyományoknak a folyamatos sorába kell illesztenünk, amelyek életre váltották, a különböző helyzetekre alkalmazták és értelmezték a századok során: soha nem szabad „fundamentalista” módon nyúlnunk hozzá. Bármilyen fontos is, fölötte áll a Szentírás és az egyházi hagyomány. Elsősorban az evangélium szellemében élt keresztény élethez nyújt útmutatást, nem pedig pontosan megtartandó rendelkezéseket ír elő – ha így használnánk, olyan lenne, mint a kényszerzubbony.