Ezeréves múltba mélyed a Batthyány nemzetség hagyománya. A távoli múlt ködéből sorra emelkednek ki a tatár s török ellen küzdő vitézek, európai csatamezők hadvezérei, leánynevelőket s patikákat létesítő nagyasszonyok, imádkozó apácák, tudományszervező püspökök, írók, utazók, miniszterek, reformer gazdálkodók, de e nemes törzsök szülötte az utolsó nemzeti nádor, 1849 vértanú miniszterelnöke, amint Nyitra utolsó magyar főpásztora is. A szétágazó Batthyány család fiai s leányai meghatározó szerepet vállaltak a Kárpát-medence történelmének alakításban.

Németújvári Dr. Batthyány-Strattmann László a család pinkafői ágából származik. Életét, tudását és vagyonát orvosként, majd európai hírű szemsebészként köpcsényi és körmendi kórházában a legszegényebbek gyógyítására, szolgálatára szentelte. A betegben Krisztust látta, s legnagyobb sikerének a beteg gyógyulását tekintette. Orvos volt a hercegek – herceg volt az orvosok között. A „szegények orvosa”, László doktor 1931. január 22-én hunyt el. II. János Pál pápa avatta boldoggá Rómában 2003. március 23-án.

Utódai felé most is ragyog pelikános címerének jelszava: 
FIDELITATE ET CHARITATE!
Hűséggel és Szeretettel!

RÉSZLETEK A KÖNYVBŐL

László 1879. szeptember 15-től 1885 júliusáig tanulója a kalksburgi intézetnek, – ami különben telve van magyar mágnás családok gyermekeivel. Ez idő alatt bátyja, Pepi hat osztályt végez el. Laci tanulmányi előmenetele kissé akadozó: két évig előkészítő osztályban toporog, az első gimnáziumot kétszer járja, majd nagy nehezen elvégzi még a második és a harmadik osztályt. A kalksburgi jezsuita kollégium irattárának nagy része elpusztult a második világháborúban.

[…]

Szociális gondolkodású volt. Mindenkin segített, aki hozzá fordult, nem ment el tőle üres kézzel. Keresztülvitte, hogy a hitbizományból hasítsanak ki egy telekrészt. A szegény betegeket nemcsak ingyen kezelte és látta el, de még bőséges alamizsnát is adott nekik. Útiköltségüket megfizette… Tűzkárosultaknak ingyen adta az anyagot… Rossz termés esetén a bért elengedte. Ha állat elhullott pénzt adott, hogy másikat vásárolhassanak… A lélekszám arányában juttatott fát. Alkalmilag egy-egy vagon szenet osztott szét a szegények között.

[…]

Január 22-én, földi élete utolsó napján, reggel 5 órakor magához térve, kéri kis zsolozsmáját, és végső erőfeszítéssel végigimádkozza, aztán ismét elveszti eszméletét. Este negyed 8-kor magához tér, az órára pillant… Nagy keresztet vet, elkezdi a Hiszekegyet… s a családdal végigimádkozza a rózsafüzért. Tíz perccel halála előtt kiküldi a gyermekeket – Anna kapja homlokára édesapjától az utolsó kis keresztet –, csak hitvese és László fia marad mellette. Halála pillanatát érezve, a gyerekek visszasurrannak, mind ott vannak mellette, amikor szemét lehunyva békében elpihen.