Minden kor emberének két nagy misztériumot kell megfejtenie. Az egyik az, hogy ki az Isten, a másik pedig az, hogy ki az ember. Avilai Szent Teréz is ennek a megválaszolásával vívódott sokáig.

A választ, melyet élettapasztalata és az Istentől kapott misztikus kegyelmek alapján megfogalmazott, az Egyház hitelesnek fogadta el. Rendkívüli és lenyűgöző irodalmi művének köszönhetően ez a belső kaland megközelíthetővé vált mindannyiunk számára.

Teréz fájdalmas tapasztalatot szerez arról, milyen nehéz elmondani a kimondhatatlant; egy olyan valóság gazdagságát átadni, ami akaratát szeretetté alakítja át, és mintegy felfüggeszti képességeit. Mindenféle hasonlatos keres, míg végül dicsőítésben tör ki, ami szabadjára engedi háláját és szeretetét: „Ó, Isten csodálatos jóindulata, aki így engeded Rád tekinteni azt, aki oly rosszul tekintett Rád, mint az én lelkem! Add meg, Uram, hogy ehhez a látáshoz hozzászokva ne tekintsek többé alacsony dolgokra, sem ne számítson többé semmi Rajtad kívül!... és ez még a legkevesebb, ami elmondható abból, amit Te teszel azzal a lélekkel, akit idáig vezetsz.”

[…]

Teréz először is önmagához szól, hálával tekintve vissza az Úr jelenlétére életében és annak szakaszaira, hogy újra átélje azokat és újra élessze szeretetét.

Teréz első és legfőbb hallgatója, éppen ezért, maga Isten, amint arról panaszai és dicsőítő imái tanúskodnak, melyek az elbeszélés epizódjait átjárják, vagy összegzik. Isten áll az elbeszélés szívébe, mint ahogy Teréz belső kalandjának közepén is Ő áll. Az én és a te beleszövődnek Teréz új életébe: „új élet… amit Isten élt bennem”. Ő inspirációjának forrása.

[…]

Amikor abba a vállalkozásba fogunk, hogy Teréz műveit időrendi sorrendben olvassuk, lépésről-lépésre beillesztve a levelek olvasását, akkor látjuk, hogy milyen megkapóan domborodnak ki egy olyan nőnek nagyon emberi vonásai, aki a legmagasabb szintű lelki életnek szentelte magát. Ribera atya, első életrajzírója, ugyanezzel a tanúsággal szolgál: „Bárki, aki kapcsolatba lépett vele, beleszeretett… Mindenkivel közvetlen és emberséges módon beszélt… ő, aki közvetlenül szólt Istenhez.”