XVI. Benedek pápa 2006-ban engedélyezte a Szent Officium 1939 előtti iratainak, köztük a Pio atya ügyében folytatott vizsgálat anyagának tanulmányozását. A Szent Hivatal által elrendelt első vizsgálat 1921-ben kezdődött el. A dokumentumok alapján adta ki Francesco Castelli a Vizsgálat Pio atya ügyében – Vatikáni titkos akták című könyvét, amelyben számos kevéssé ismert tényt tárt fel.

A vizsgálat során napvilágra kerülő dokumentum megdöbbentő dolgokat (mint például a különleges gyógyulások, a bilokáció, a lélekbe látás képessége, a lázmérők szétrobbanása) árul el a szent életű Pio atya addig titokban tartott belső életéről. A kezdetben rendkívül bizalmatlan püspök inkvizítor, Mons. Raffaello Carlo Rossi, aki tudományos tárgyilagossággal kezelte az ügyet, hitetlenkedve számolt be a történtekről, amelyeknek szemtanúja volt.

A vizsgálattal megbízott püspököt az is meglepte, milyen keveset eszik Pio atya: sokszor csak egy bögre forró csokoládét fogyasztott napközben, semmi mást, noha rendkívül zsúfolt napirendje volt, sőt olykor még ez a napi egyszeri étkezés is kimaradt.

Az inkvizítort a Pio atyát körüllengő különleges illat is megdöbbentette, később ezt úgy nevezték: „a szentség illata”. A dokumentumok kedves, alázatos szerzetesként mutatják be Pio atyát, akinek csillog a szeme és remek humorérzéke van – egyáltalán nem olyan szigorú, kemény papként, amilyennek sokan tévesen elképzelik.

A 2002-ben szentté avatott kapucinus maga is döbbenten állt a körülötte zajló események előtt. Egyszer megjegyezte: „Magam számára is misztérium vagyok.”

RÉSZLETEK A KÖNYVBŐL

Pio atya mindig is kiváló szerzetes volt: ezt a szerzetesek és papok egyhangúlag állítják. Már fiatal szerzetesnövendékként is tisztelték buzgó vallásos lelkületét, a regula szigorú betartásáért, szemlélődő életéért. Az is előfordult, hogy egy feljebbvalója hozzá fordult tanácsért. Ezt olyan elővigyázatlanul tették, hogy a szerzetesek között emiatt zúgolódás is támadt, mert néhányan azt gondolták, Pio atya sugalmazhatott az elöljáróknak egy-egy általuk bevezetett intézkedést. Az érintett szerzetesek a következők voltak: San Marco in Lamis-i Ágoston atya, a jelenlegi definitor, a szintén San Marco in Lamis-i Benedek atya, jelenleg a Boncompagni utcai Nemzetközi Kollégium tanára. Ismétlem, ez azonban semmit sem von le abból az általános tiszteletből, amelyet Pio atya iránt éreztek.

[…]

A kívülről jövő önstigmatizáció vizsgálatában a második lehetséges esetet vizsgáljuk most: az önszuggesztió által kiváltott önstigmatizációt. A főtisztelendő Lemius atya erről így ír: „A külső okok által kiváltott önszuggesztió a hisztéria egyik megjelenési formája lehet. De ennek meglétét nem jelenthetjük ki biztosan Pio atya esetében. Én úgy vélem, ki tudom egészíteni ezt a jelentést, kicsit megváltoztatva az. Véleményem szerint Pio atya egyáltalán nem hisztériára hajló jellem, teljesen normális ember, annak is látszik, és ezt állítják róla egybehangzóan: a rendfőnök Lőrinc atya, Ignác atya stb. Pio atya pedig maga is azt nyilatkozta, hogy soha nem szenvedett semmiféle idegi természetű betegségben, és nem látom okét, miért ne hinnénk neki. Úgy vélem tehát, hogy az önszuggesztióval kiváltott önstigmatizáció esetét kizárhatjuk.”