Látszólag egyszerű, különösebb megpróbáltatásoktól mentes, sikeres élet – első pillanatban ezt gondolhatnánk Katona István püspök életútját olvasva. A nyolcvannyolcadik évben járó főpásztor emlékeiből azonban a három jelző érvényessége mellett olyan vallomás bontakozik ki, amely nem csak a 20. század második fele és a legutóbbi évek magyar egyháztörténetéről nyújt személyes vallomást a megélt történelem hitelességével, hanem tágabb kitekintésre is lehetőséget ad. Ugyanakkor jelzi a lélek útját, amelyet leginkább a hűség kifejezéssel illethetünk.

Amikor napjainkban sokan hivatkoznak a hittől eltérítő „körülményekre”, tanulságos lehet Katona püspök úr vallomása, amely természetes példáját adja annak, hogy minden korban meg lehet őrizni szellemi-erkölcsi, ezzel együtt hitbeli önmagunkat – sőt, nem csak megőrizni lehet, hanem életfeladatának tekinteni.