Beszélgetéseik központjában az élet értelmének nehéz és bizonytalan kérdése áll. Szóba kerül az élettel kapcsolatos undor, a rendszeresen feltörő „mire jó” , amely korunk valóságos betegsége, és aláaknázza életünket.

Beszélnek a férfi és a nő nagy szembesüléséről, és természetes boldogság kereséséről is, amely öröktől fogva mozgat minden embert. Az emberi kalandba beillesztik a hitet és a reményt is, amely az életet izgalmassá és szenvedélyessé teszi. Józan, feszültséggel teli, meglepő könyv

A. H. – Értelem híján az ember az értelmetlenség világába van zárva. Elüvöltheti kétségbeesését vagy belezuhanhat az űrbe, ha enged a semmi csábításának és a halál őrültségének. A néhány évvel ezelőtti guyanai vagy nemrég az egyesült államokbeli és svájci szekták közös öngyilkossága, illetve a szörnyű Fauve éjszakák című film is a nonszensz őrületét mutatja be. Elérkezik egy pillanat, amikor azt gondolom: „Minden el van rontva, mit érdekel engem az egész!” Az egyedüli nyitott kapu a szakadék.

[…]

D. M. – Ha lelkileg összeomlottak Krisztus halála miatt, akkor nem lehetnek megbízható tanúk. Lehet-e hitelt adni zavarodott tanúknak? Felfokozott cselekvésük és az üzenet átadásának szenvedélyes vágya nem kóros gyászról tanúskodik-e? A klinikán látunk betegeket, akik szeretett hozzátartozójuk elvesztése után lázasan sokféle tevékenységbe vetik bele magukat. Így igyekeznek tagadni az elviselhetetlen veszteséget.

A. H. – Ellenkezőleg, máshonnan jön a megdöbbenés. A lelkileg megmagyarázhatatlan változást a hihetetlen Jézus-esemény váltotta ki. Jézust a tanúk élő embernek ismerték, velünk élt, olyan volt mint ők, majd elsiratták, mert borzalmas halált halt. Most azonban megint él, igenis él, előbb mint ők, de egészen másképp.

[…]

D. M. – De önök szerzetesek, nincs módjuk a nővel való kapcsolatra. Amikor a cölibátus és a kolostor mellett döntöttek, lemondtak róla.

A. H. – Nem nőkről, vagy férfiakról van szó. Az emberről van szó, és a férfi-nő kapcsolat az emberivé válás útja. Amíg az ember nem oldotta meg ezt a kérdést, akár kolostorban él, akár kint – és természetesen hivatásának irányában – addig megcsonkított vagy eltorzult személy. Igaz, hogy a szerzetes szó görögül monos, de azért igyekszik egyedül lenni, hogy soha ne legyen egyedül. Benső élete intenzív kapcsolat másokkal és Istennel, amelynek alapja ugyanaz a gondolat. Mindegy, hogy házasok, egyedülállók vagy szerzetesek vagyunk-e mindannyiunkat a szeretet teremtett, hogy feléje haladjunk az egyedüli úton, amely a szeretet. A többi másodlagos.