Szent Márton ereklyéinek hazahozatala

Szerző: Csempesz János

Cimkék: Szent Márton

Kategória: Történelem
ISBN szám: 978-615-50671-4-3
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 146

1200 Ft

Ebből a termékből jelenleg nincs készletünk!

Az eredeti közgyűjteményekben is elérhetetlen. 1913. június 16-án hozták haza Szent Márton ereklyéjét Toursból. A város legnagyobb fiának hazaérkezését mindegy 30-40 ezres, az egyházmegye minden pontjáról összesereglett tömeg köszöntötte. Csempesz János tollából származó Szent Márton ereklyéinek hazahozatala című részletes eseménynapló reprint kötetét Szombathely város jelentette meg.

A szerző részt vett az ereklye átvételére Mikes János püspök által Franciaországba küldött 8 tagú delegáció zarándokútján. Csempesz, aki az egyházmegye hivatalos lapjainak, a Szombathelyi Újságnak és a Szombathelyi Kis Újságnak főszerkesztője volt, az ünnepi eseményeket követően egy önálló kötet összeállításán kezdett dolgozni, hogy az egyházmegye ünnepségsorozatának maradandó emléket állítson. Beszámolója, öt hónappal az események után már 1913. november közepére, Szent Márton napján napvilágot látott.

A reprint kötet az eredeti szövegen túl eddig publikálatlan írásokat is közread, részletesebb beszámolót az ünnepségsorozat eseményeiről. Olyan lényegi információkat tartalmaz, amely sem a sajtótudósításban, sem a levéltári iratokban nem lelhetőek fel. Érdekfeszítő a Toursba küldött magyar delegáció zarándokútjáról szóló élményszer útleírás. A lírai szöveget gondosan válogatott képanyag kíséri.

 

A kosár tartalma

Belépés           Regisztráció

Cimkék

Aktuális ajánlataink

Szőke János: Ez a mi hitünk

Szőke János

Ez a mi hitünk

1650 Ft

Pavelczak -Major Dorina & dr. Török Csaba: Hittan 5. Lépés(T)rend

Pavelczak -Major Dorina & dr. Török Csaba

Hittan 5. Lépés(T)rend
Munkatankönyv

1800 Ft

Franz Schmidberger: A II. Vatikáni Zsinat időzített bombái

Franz Schmidberger

A II. Vatikáni Zsinat időzített bombái

1500 Ft

Simon András: Könyvjelző

Simon András

Könyvjelző
SA-1033

350 Ft

Pápai Lajos: Te kövess engem

Pápai Lajos

Te kövess engem

1990 Ft