E könyvet jó szívvel ajánljuk: jegyes felkészítőknek, öntudatos jegyespároknak, és azoknak a házaspároknak is, akik szeretnék megújítani a kapcsolatukat.

Isten egymásnak teremtett minket. Istennek szeretetterve van velünk kapcsolatban. Már megfoganásunk előtt szeretett minket és kiválasztott bennünket egymás számára. Nem véletlen szerettünk egymásba, nem véletlenül sodródtunk egymás mellé.

Az Isten az, aki egymásnak teremtett bennünket, hogy az életünk kiteljesedjék, hogy szeressünk, és szeretetet adjunk. Isten akarata, hogy a kettőnk egysége létrejöjjön. Ez munka: öröm és feladat. „Tegyél szívedre pecsétnek, mint valami pecsétet a karodra!...” (Én 8,6)

Neveljük magunkat. Sohasem a társunkat, csak magunkat neveljük. Nem azért, mert ne volna szembeötlő társunk neveletlensége, hanem azért, mert mielőtt kimondanánk neki a „tutit”, hitelesebbek leszünk, ha mi magunk saját magunkon már elkezdtünk valamit a „tutiból” megvalósítani.
Ilyenkor derült ki, hogy apróbb változtatás a berögzült dolgainkon milyen komoly feladat. A saját kudarcaink pedig irgalmassá tesznek bennünket a másik átalakításával kapcsolatban.
A változtatásra, az önnevelésre példa, hogy életünkben és a társunkban a szépet és a jót akarjuk meglátni. Ne a hiányzó dolgaink felett keseregjünk. Ami van, annak örüljünk. Az emberek sajnos a negatív látásmódra vannak beállítódva. Pl. ha van egy gyönyörű autónk, és keletkezik rajta egy kis karcolás, ezután már hajlamosak vagyunk csak a karcolást lázni, és azon bosszankodni. Feladatunk tehát a jót keresni, megnevezni, kimondani saját magunk számára, aztán elmondani másoknak, elsősorban a társamnak.

[…]

A hűség nem érzelmi kérdés, hanem akarati. A házasságban egymásnak adjuk a szívünket, eggyé válunk. Ez az eggyé válás, ez az egymásnak átadott szív azonban nem garancia arra, hogy ne legyenek kísértéseink. Kísértések sokfélék lehetnek. Jöhet kételkedés, elbizonytalanodás formájában. Jól választottam, valóban ő a nekem rendelt társ? A nehézségek idején önkéntelenül megfogalmazódhat: „Anyám, én nem ilyen lovat akartam!” Előfordulhat, hogy felbukkan egy régi „ismerős”, és vonzóvá válik. Elkezdünk hasonlítgatni, előbogarásszuk társunk hibáit, sérelmeinket, és az önsajnálatba keseredünk bele, aztán fantáziálunk és képzelgünk.
Gyakran előfordul, hogy úgy érezzük, hogy ami a házasságunkban nekünk jár, azt nem kapjuk meg. A törődést, az odafigyelést, a gyengédséget, a dajkálást, a tapintatot, a csodálatot stb. Úgy érezzük, hogy már nem mi vagyunk a legfontosabbak a társunk számára, fontosabb a gyerek, az anyukája, a barátnője, a haverok, a munka, az érvényesülés. úgy érezzük, hogy megszokott bútordarabok lettünk. Keressük azt a vibrálást, azt az izgalmat, amit nekünk jelentett a társunk és mi is őneki.