Jézus Krisztus - Krisztológiai alapvetés

Szerző: Kereszty Rókus & Puskás Attila

Kategória: Teológia
ISBN szám: 978-963-27754-0-1
Kiadó: Szent István Társulat
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 498

3400 Ft

Ebből a termékből jelenleg nincs készletünk!

Magyarországon 1995-ben jelent meg először Kereszty Rókus krisztológiai alapvetése, melynek most Puskás Attila professzor jóvoltából átdolgozott és jelentősen bővített kiadását adjuk az olvasók kezébe. Időközben ugyanis a teológiai kutatások során több új megközelítés született, melyekre erőteljesen hatott XVI. Benedek Pápa A Názáreti Jézus című műve, vagyis az a szempont, hogy a „történeti” Jézus és a „hit Krisztusa” között nem szabad éles határvonalat húznunk. Ennek nyomán újabb fejezetekkel gazdagodott a könyv mindhárom nagy egysége: a biblikus, a történeti és a rendszerező krisztológia is.

A szerzők célja, hogy bemutassák az olvasónak Jézus Krisztus misztériumát. A Katolikus Egyház Krisztus-képéből indulnak ki; igyekszenek annak hiteles történeti alapjait megmutatni, s egyben segítik megérteni mélyebb dimenzióit. Így vizsgálódásaik végén Krisztus személye és műve úgy jelenik meg, mint isteni misztérium, amely meghaladja az emberi értelem határait, ugyanakkor új értelmet ad az emberi életnek és a világegyetemnek.

A szerzők azzal a reménnyel adják át ezt a krisztológiai kézikönyvet a papoknak, teológusoknak, teológiai hallgatóknak és minden érdeklődőnek, hogy hozzájáruljon „Krisztus fönséges ismeretében” (Fil 3,8) való személyes elmélyülésükhöz.