Az Isten szeretet - Adventi útikönyv Ferenc pápával az Irgalmasság Évében

Szerző: Kránitz Mihály

Cimkék: Advent, Ferenc pápa

Kategória: Lelkiség
ISBN szám: 978-963-27757-8-4
Kiadó: Szent István Társulat
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 60

680 Ft

Ebből a termékből jelenleg nincs készletünk!

Jézus születése fényt és örömöt hozott a világba. Világosság ragyogott fel a halál árnyékában ülőknek, és ujjongás támadt azok szívében, akik várták a Messiás eljövetelét. Gábor főangyal is örvendezésre hívja fel a Boldogságos Szűz Máriát, mert az ő igenje révén megfogan méhében a Szentlélek által az Isteni Gyermek, az emberi természetet felvett második isteni Személy, a mi Urunk Jézus Krisztus.

Nemcsak Máriát, az Üdvözítő Édesanyját, hanem az Egyház kétezer éves történetének nagy alakjait, a szenteket is foglalkoztatta a megtestesülés titkának jelentése és értelmezése. Az adventi idő az Irgalmasság Évének kezdete.

Az új egyházi esztendő elején Ferenc pápa gondolatai kísérnek el minket az Irgalmasság Arca kezdetű bullából vett idézetekkel. Szentírási részek, elmélkedések és imák segítenek ahhoz, hogy napról napra bátran haladjunk előre az isteni jóság, az irgalom, a fény és végső soron Isten szeretetének a befogadásához.

Jézus születése fényt és örömöt hozott a világba. Világosság ragyogott fel a halál árnyékában ülőknek, és ujjongás támadt azok szívében, akik várták a Messiás eljövetelét. Gábor főangyal is örvendezésre hívja fel a Boldogságos Szűz Máriát, mert az ő igenje révén megfogan méhében a Szentlélek által az Isteni Gyermek, az emberi természetet felvett második isteni Személy, a mi Urunk Jézus Krisztus. Nemcsak Máriát, az Üdvözítő Édesanyját, hanem az Egyház kétezer éves történetének nagy alakjait, a szenteket is foglalkoztatta a megtestesülés titkának jelentése és értelmezése. Az adventi idő az Irgalmasság Évének kezdete. Az új egyházi esztendő elején Ferenc pápa gondolatai kísérnek el minket az Irgalmasság Arca kezdetű bullából vett idézetekkel. Szentírási részek, elmélkedések és imák segítenek ahhoz, hogy napról napra bátran haladjunk előre az isteni jóság, az irgalom, a fény és végső soron Isten szeretetének a befogadásához. - See more at: http://szitkonyvek.hu/termek/3852#sthash.OVyALu8T.dpuf Jézus születése fényt és örömöt hozott a világba. Világosság ragyogott fel a halál árnyékában ülőknek, és ujjongás támadt azok szívében, akik várták a Messiás eljövetelét. Gábor főangyal is örvendezésre hívja fel a Boldogságos Szűz Máriát, mert az ő igenje révén megfogan méhében a Szentlélek által az Isteni Gyermek, az emberi természetet felvett második isteni Személy, a mi Urunk Jézus Krisztus. Nemcsak Máriát, az Üdvözítő Édesanyját, hanem az Egyház kétezer éves történetének nagy alakjait, a szenteket is foglalkoztatta a megtestesülés titkának jelentése és értelmezése. Az adventi idő az Irgalmasság Évének kezdete. Az új egyházi esztendő elején Ferenc pápa gondolatai kísérnek el minket az Irgalmasság Arca kezdetű bullából vett idézetekkel. Szentírási részek, elmélkedések és imák segítenek ahhoz, hogy napról napra bátran haladjunk előre az isteni jóság, az irgalom, a fény és végső soron Isten szeretetének a befogadásához. - See more at: http://szitkonyvek.hu/termek/3852#sthash.OVyALu8T.dpuf

 

Mit vettek még, akik ezt vették?