A kötet első részének mélyreható elmélkedései a legemberibb kérdésre válaszolnak: Van-e értelme? ... Igen! Jézussal minden sikerül! Tanulgassunk hát élni Vele!

Ha valakiben valaha is felmerült a kérdés: érdemes-e úrvacsoráznia, akkor vegye nagyon komolyan: nemcsak érdemes, nemcsak hogy lehet, hanem szükséges, kell úrvacsoráznia! Mert ez a mi Urunk, Jézus Krisztus parancsa. Ő mondotta az utolsó vacsora termében, a szereztetési Igékben: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” (Lk 22,19)

Minden, ami ezen túl van: vélekedés, érzés, hogy érdemes-e, lehet-e, hogy így vagy úgy szabad-e – az a szubjektivizmus süppedő talajára vihet csupán. Objektív igazság az, hogy parancsot kaptunk: ezt kell cselekednünk, akkor is, ha bűnök gyötörnek – sőt annál inkább – akkor is, ha örömeink vannak, akkor is, ha tele van a szívünk hálaadással, és akkor is, sőt akkor igazán, amikor a lehető legméltatlanabbnak érezzük magunkat, de akkor is, amikor olyan üresek vagyunk, hogy már nem is érzünk semmit. Mert ez Jézus parancsa. „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”

Tehát nem az a kérdés, hogy érdemes-e úrvacsoráznom – hanem hogy engedelmeskedjünk-e Jézus kérésének, utasításának, parancsának?