Az imádság útja

Szerző: Szent-Gály Kata

Kategória: Imakönyv, imafüzet
ISBN szám: 978-963-69664-5-4
Kiadó: Szent Gellért Kiadó és Nyomda
Oldalszám: 96
Méret: 115x195 mm
Kötés: puhafedeles

980 Ft

Ebből a termékből jelenleg nincs készletünk!

A mű címe világosan jelzi a tartalmát: az imádságról lesz szó, ami a keresztény ember számára az egész életet jelenti. Gondolatok, kérdések, tanácsok százaival szembesülünk. Ezek átszövik minden napunkat, a ma valóságát, a hétköznapokat és ünnepeket egyaránt. Rá akar vezetni, hogy mindegyikünk hivatása, bárhol is élünk, bármi a munkakörünk, hogy szentté legyünk, „elérhető, utánozható emberi szentek”, vagyis igazi emberek.

Feltétlen engedelmességgel egyedül Istennek tartozol, de nem vagy tiszteletlen, ha úgy, mint Mária, megállsz az érthetetlen előtt, és megkérdezed az ő hangsúlyával: Miért tetted ezt velem? Sőt, mindig ez volna a helyes magatartás: kutatni Isten sakkhúzásainak miértjét, és így tudatosan együtt dolgozni a kegyelemmel.

Ne sóhajtva mond: Legyen meg a Te akaratod. Az Úr nem így imádkozta a Miatyánkot, ez nem az ő akcentusa. Isten akaratának az igénylése, igene legyen benne, nem pedig a kényszerű beletörődésé. Ez a „legyen” a mi teremtő legyenünk, önmagunk Isten rendelkezésére bocsátása, tervének vállalása, vagyis az egység akarása, tudatosan.

A tökéletes szabadság: Isten akaratának maradék nélkül való teljesítése.

[…]

Hit: mivel elvesztetted az érzelem amúgy is megbízhatatlan támaszát, értelemmel mérlegeld, hogy mi van, és hogy mi lenne a helyes a számodra. Hangulat helyett fejlődik a tudatos készség. Elmarad az áhítatkeresés idővesztesége is.

A hit erősödik a hitellenes kísértések által is, melyek ilyenkor szinte biztosan fellépnek, néha csak futó gondolatok, máskor nehéz bizonytalanságok formájában. Tiszta haszon, ha rákényszerülsz, hogy a dolgoknak utánanézz, és a hit gyakori felindításával tedd tudatossá magadnak az igazságokat.

Aki akar hinni, az már hisz is. Ha akár a legnyomottabb időt éled, de a hit szerint cselekszel: a hited élő. Kár azon gyötrődni, hogy nem érzed a hit melegét. A kemény hitről a vértanúk tudnának beszélni; kevésnek lehetett áhítata a kínok tetőfokán!

 

Mit vettek még, akik ezt vették?