A világhírű bencés tudós, Jáki Szaniszló a hit bensőséges hangján elmélkedik Szent József életéről és személyéről, a litánia megszólításainak nyomán. Ebben a kötetben valóban „kezet fog” a hit és a tudomány, s így azok is felismerhetik az igaz hit világosságát, akik pont a „felvilágosodás” nevében tartották távol magukat Istentől...

Józsefet nem ünnepelte a keresztény utókor ahhoz hasonlóan, ahogyan a Szűzanyát ábrázolja, amint táplálja fiát. A keresztény utókor ösztönszerűen felismerte, hogy József, mint roppant finom érzékű apa és férj, szívesen marad a háttérben. Csak az átlagos férjek és apák – hogy ne is szóljunk az átlagon aluliakról – helyezkednek a családi fényképek közepére. József tudta, hogy az anyát és a Gyermeket, akiket ő mutat be másoknak, semmiféle formában nem lehet felülmúlni.

Számtalan festmény van, amely úgy ábrázolja a Szent Családot, hogy Mária fon a sarokban, József dolgozik a gyalupadon, és a gyermek Jézus szedi fel a forgácsot. De kevés festőt érdekelt az – ha lett volna egyáltalán ilyen festő –, hogy úgy ábrázolja Józsefet, mint aki kanállal eteti a kisdedet, vagy egy darab kenyeret tesz kisgyermeke kezébe, vagy leszakít néhány fürt szőlőt számára. Pedig minden apa szeret így vagy ehhez hasonló módon cselekedni.

[…]

Mi volt József birtoka? Leltára összeírásához egy tucat sor sem kellene. Ruháihoz nem kellett speciális faliszekrény. Az arany, amelyet a három napkeleti bölcs felajánlott újszülött fiának, kapóra jöhetett neki, amikor menedéket keresett Egyiptomban az anyának, a Gyermeknek és saját magának. Bármekkora is volt annak az aranynak az értéke, nem lehetett hosszú ideig elég a napi szükségletekre. Az lehetett az első és utolsó alkalom, hogy József egy darab aranyat tartott a kezében. Évekkel később csak emlékezni tudott arra a különös látogatásra, mint egy fényvillanásra sötét éjjel, amely végigkísérte egész életén, bármennyire is rendkívüliek voltak vigasztalásai. Ezek mind lelkiek voltak.

A vigasztalások egyike volt a szegénység szeretete. Dolgozott, hogy tudjon adni először is Máriának és a Gyermeknek, azután a szükséget szenvedő rokonoknak, a rászoruló szomszédoknak és az otthontalan szegényeknek. És még ma is ad, különösen azoknak, akik vele együtt szeretik a szegénységet, vagy legalábbis kérik őt kegyelemért, hogy szeressék azt.