Bármerre járunk is, erdőn, mezőn vagy folyók és tavak mentén, madarakkal mindenütt találkozunk. De a kiskertben is ott keresgél a fekete rigó, a gyümölcsfa ágára függesztett faodúkban fiókáit eteti a széncinege, és az eresz szélén hangosan csiripel egyszerű tollruhájában a „kanveréb”.

Gyermekkorom óta csodálom és figyelem a madarakat, de ma, a nyolcvanötöt taposva is mindig találok valami újat, valami szépet, érdekeset. Április elején a fülemülék csattogását várom, májusban a sárgarigó gyönyörű flótáját, rácsodálkozom a felhők alatt keringő rétisasra, a fészek szélén kelepelő gólyapárra, és mindig megállok, ha a bokrok közül meghallom a vörösbegy erdei patakok csobogását idéző gyöngyöző énekét. A madárvilág valóban csodálatos, olyan világ, amely mindig újat, szépet kínál, és amelyet megunni soha nem lehet. (Schmidt Egon)