Jáki templom - A kövek üzenete

Szerző: Rátkai László & Zsámbéky Mónika & Kovács Géza

Kategória: Helytörténet
ISBN szám: 978-963-89970-1-2
Kiadó: MG Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 66

3400 Ft

Ebből a termékből jelenleg nincs készletünk!

Az egyházi művészet alkotásai az emberi szellem legszebb és legértékesebb művei közé tartoznak. A vallási közösségek lelkületének tükre a templom, amely szegénynek és gazdagnak egyaránt otthona és menedéke. A jáki középkori templom Isten szép zsámolya, szentélye. A könyv legfőbb célja felhívni az olvasó figyelmét arra, hogy őrizzük meg a szépséges jáki templom művészeti értékeit, foglalkozzunk alkotásaival, és hogy mélyítsük vallási érzéseinket a látottak nyomán. A képekhez fűzött szövegek és gondolatok találkoznak az egykori szerzetesek gondolataival, az alapító szándékával, a művészek és mesterek törekvésével. Jákra is érvényes a mondás, miszerint itt a halottak is élnek, néma mesterek beszélnek.