A kereszténység mint vallás

Szerző: Gál Ferenc

Kategória: Egyéb
ISBN szám: 978-963-27728-0-6
Kiadó: Szent István Társulat
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 92

980 Ft

Ebből a termékből jelenleg nincs készletünk!

Tisztában vagyok azzal, hogy a kereszténység ma összefoglaló elnevezés, mert a kereszténységen belül különféle egyházak vannak, bizonyos hitbeli eltérésekkel. Ezekre nem akartam kitérni, de érthető módon a katolikus hagyományt vettem alapul. Viszont emlékeztetni akarok arra, hogy az ősegyház az akkori pogánysággal szemben nevezte magát „kereszténynek”, azaz Krisztushoz tartozónak, s azzal éppen a „keresztény értékeket” fejezte ki. Azokat, amelyek Jézus Krisztuson keresztül az isteni kinyilatkozatásból valók, s amelyeket az emberiség azért kapott, hogy a pusztán anyagi és e világi beállítottságon kívül megtalálja létének és életének értelmét, s erkölcsi magatartását is a szerint alakítsa.

Isten és örök élet nélkül az emberi élet és az egész történelem zsákutca marad. Csak az igazi cél látása adja meg az eligazítást ahhoz, hogy a hétköznapok szürkeségében is felismerjük igazi kötelességeinket, és erőnk legyen azok teljesítésére. (Gál Ferenc)

 

A kosár tartalma

Belépés           Regisztráció

Cimkék

Aktuális ajánlataink

Solymári Dániel & Pallós Tamás & Fajcsák Györgyi: A Kelet és a diplomácia művészete

Solymári Dániel & Pallós Tamás & Fajcsák Györgyi

A Kelet és a diplomácia művészete
Vay Péter püspök világmissziója

9800 Ft

Glynn MacNiven-Johnston: Pier Giorgio Frassati

Glynn MacNiven-Johnston

Pier Giorgio Frassati

690 Ft