A magánytól az összetartozásig

Szenvedély, elégedettség, biztonság

A magánytól az összetartozásig

Szerző: Pál Ferenc

Cimkék: Pál Feri atya

Kategória: Egyéb
ISBN szám: 978-615-52812-2-8
Kiadó: Kulcslyuk Kiadó
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 528

3780 Ft

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

Részletes könyvajánló

A magányosság korunk egyik jellemző és fájdalmas problémája. Nagy szenvedést jelent, ha egyedül vagyunk, miközben vágyakozunk egy társ után, aki megbecsül, mellettünk áll, akivel kölcsönösen számíthatunk egymásra. Egy család után, amelyben megélhetjük az elégedett, bensőséges összetartozás élményét.

Magányosak természetesen nem csak akkor lehetünk, ha egyedül vagyunk, de társkapcsolatban élve is, amely azonban nem úgy alakul, ahogy reméltük. Szerelmesek voltunk, lángolt köztünk a szenvedély – ma unatkozunk, elhidegültünk egymástól. A kezdeti időkben minden ment magától – most akkor sem, ha megfeszülünk. Egykor úgy éreztük, a társunk mindene vagyunk – most semmibe vesz, talán meg is csal. Azt hittük, vele könnyebb lesz az élet – most nehezebb, mint valaha. Hogyan történhetett ez velünk? Jó volna együtt leélni az életünket, miközben ez mind kevésbé látszik reális célnak – körülöttünk is egyre többen válnak. Úgy tűnik – mint annyi minden más -, válságban van a párkapcsolat és a család is. Mintha a nagyszüleinknek jobban ment volna mindez… Nekünk miért nem? Hajdan megannyi külső erőforrás szilárdította meg és tartotta egyben a társkapcsolatokat. Ezek kényszert is jelentettek, de kétségkívül érdekeltté tették a házasfeleket, hogy megpróbáljanak együtt élni akár az elégedetlenségükkel együtt is, vagy igyekezzenek többet tenni az elégedettségükért. Mára a külső összetartó erők, főleg a külső kényszerítő hatások szinte teljesen megszűntek, ha tehát hosszú távon akarjuk megőrizni a kapcsolatunkat, szükségesnek látszik a belső kapaszkodók és erőforrások fölfedezése, kimunkálása.

A segítő szakma sokat tud arról, hogy nehéz helyzetekben hogyan cselekedhetünk hatékonyan a kapcsolatunkért, és miként kerülhetjük el a felesleges bukkanókat. Ezek az információk, eszközök azonban nem élnek eléggé a köztudatban, miközben szükségünk lenne rájuk.

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

 

Mit vettek még, akik ezt vették?