Keresztes Szent János egyháztanító nélkülözhetetlen útmutatást ad az imához és a lelki élethez bárki számára, aki mélyebb kapcsolatra vágyik Istennel, és mindazok számára, akik másokat kísérnek az ima útján. Prózai írásai azonban terjengősek, és gyakran nehezen érthetőek. Ezért is képviselnek ritka kincset Iain Matthew kármelita atya cikkei, melyek eredetileg a Mount Carmel folyóiratban jelentek meg, most pedig – egy széleskörű igényre adott válaszul – egyetlen kötetbe gyűjtve is kiadják.

Iain Matthew atya egyszerre lírai és közvetlen stílusú írásai könnyen befogadhatók, mert emberi állapotunkhoz szólnak. A szerző ima „négy évszakról” beszél; arról, hogy általa Isten bennünk lakozó jelenlétével találkozunk; hogy ez a találkozás pontosan a legmélyebb sebezhetőségünk és ínségünk helyén történik; hogy itt maga Krisztus vár ránk, hogy megszenteljen bennünket a Szentlélekben; és végül, hogy életünk dicsőítő énekké válik, mihelyt elmerülünk Isten csodálatában, és megpihenünk határtalan ölelésében.

Ez a könyv mindazokhoz szól, akik azt szeretnék, hogy bensőséges istenkapcsolatuk egységbe rendezze mindennapi életüket, törekvéseiket és hiányaikat. Ez az isteni kaland olyan belső gyógyulást ás átalakulást hozhat nekik, amely meghaladja minden reményüket, ugyanakkor – mutat rá Keresztes Szent János – ténylegesen hozzáférhető számukra.

 Jelenlét vagy távollét – ez a kérdés. Az éjszakában megtapasztalt alapvető szükségletünk az, hogy a másik elfogadjon, és kapcsolódni tudjunk hozzá. Az embert nem a szárazság, a zavarodottság vagy az önmagával kapcsolatos ellenérzések teszik a leginkább kiszolgáltatottá, hanem az elutasítottság, az elidegenedés érzése: a szeretett másik távolléte (vö. 2SÉ 6,2; 7,7)

[…]

Azt mondják, a testi éhségnek három szakasza van. Az ember abbahagyja az evést, de közben szüksége van ételre, és ezzel nehéz megbirkózni. Ám ahogy telik az idő, a test beáll egy ritmusra, és elkezdi felélni zsírtartalékait. Eljön azonban az a pont is, amikor kimerülnek ezek a tartalékok, és a test elkezdi felélni saját anyagát. Ekkor az éhség kétségbeesett sóvárgássá válik, és az ember valamennyi élet ösztöne ebbe, a testi sikolyába összpontosul.

[…]

Keresztes Szent János tehát olyan Istenről tesz tanúságot, aki nagyon más, mint mi. Csakhogy leginkább gyöngédségében más, meglepő, nagyvonalú. „Istenünk, te leginkább azzal mutatod meg mindenhatóságodat, hogy könyörületes és irgalmas vagy hozzánk.” Az a mérhetetlenül mély szakadék, ahová zarándokutunk vezet, valójában a jóság szakadéka. János elámul azon, hogy hatalom és könyörület mennyire eggyé válik Istenben.