Anselm Grün az életünket átható fény megismerésére hív bennünket.

Honnan ered a fény? Mi táplálja bennünk a világosságot? Mely pillanatokban ragyog fel különös erővel, hogy megvilágosítsa utunkat?

Anselm Grün arra bátorít, hogy merjünk hálát érezni életünk világos oldalaiért, és bizalommal lenni ott, ahol utunkat még sötétség burkolja.

Jézus azt mondja nekünk: üzenete, szavai és lénye képes bennünket bevilágítani. Ha magunkba fogadjuk Jézus világosságát, fény árad majd belőlünk, amely nem méreget és nem ítél meg másokat, hanem ragyogó fénybe állítva bevilágítja őket. Ez jót tesz az embereknek. Az olyanok közelében, akik tisztaságot és szeretetet sugároznak, jól érezzük magunkat, és bennünk is világosabb lesz.

[…]

Az éjjel és a nappal az ember két létmódjának szimbóluma. Éjszaka az ember nem önállóan cselekszik. Fáradtsága vagy ittassága befolyásolja. Nappal azonban ő maga irányítja az életét. Józanul és éberen él. A józanság itt az életről való helyes gondolkodás jelenti. Olyannak látja a dolgokat, amilyenek valójában, illúziók nélkül.

A fény gyermekének lenni nem pusztán szép metafora. Ha elgondolkodunk rajta, felfedezzük, hogy mindannyian hordozunk valamit magunkban isten világosságából. Azért vonzódunk a fényhez, mert magunkban hordjuk. Ha szemünk nem volna napszerű, nem ismernénk a Napot – fogalmaz Johann Wolfgang Goethe. Felismerjük a fényt, amely nappali kísérőnk, mert bennünk magunkban is világosság lakik.  A lélek legmélyebb alapja – véli Evagriosz Pontikosz, egy 4. századi szerzetes – a fény. Lelkünk legmélyén ragyogó fény világít.