Ferenc pápa még püspökként amellett tett hitet, hogy legyen az Egyház az „irgalom háza”, amely éppolyan nyitottsággal és alázattal fordul a testi-lelki szegények, az üldözöttek, a kiszolgáltatottak, a menekültek felé, amilyen türelemmel Isten van az Egyház tagjai iránt.

Az Egyház feladata pedig nem merülhet ki a szociális gondoskodásban: mindenekelőtt az ínségben élők emberi méltóságának elismerésére és elismertetésére kell törekednie. Ez a követelmény magától értetődik attól a pápától, aki az argentin katonai diktatúra éveiben jezsuita tartományfőnökként sok száz embert – elsősorban a szegények jogaiért küzdőket – mentett meg a biztos haláltól.

Az Egyház megújulásának, feladatának és jövőjének általa vallott felfogását, amelyet pápává választása óta két apostoli körlevélben is vázolt, ebben a könyvében fejti ki először részletesen. Katolikus hívőnek és másként gondolkodónak egyaránt tanulságos és megindító, ahogy Ferenc pápa Krisztus üzenetét felfejti. Ahogy Krisztus emberi arcát kibontja a holt betű rárakódott rétegei alól.

Jorge Mario Bergoglio az első latin-amerikai pápa, az első jezsuita pápa, és az első pápa Ferenc néven. Buenos Airesben született 1936. december 17-én. Olasz bevándorlók gyermeke. Vegyészdiplomát szerez, majd huszonkét évesen belép a Jézus Társasága noviciátusába. 1960. március 12-én leteszi első fogadalmait. Bölcsészettudományt hallgat, aztán 1964-től 1966-ig végzett filozófusként Santa Fében, majd Buenos Airesben tanít.

1969. december 13-án pappá szentelik. 1970-ben befejezi teológiai tanulmányait. 1973. április 22-én örök fogadalmat tesz. Még az év július 31-én az argentin jezsuiták tartományfőnökévé választják. 1980-tól 1986-ig a San José kollégium rektora. 1992. június 27-én megkapja a püspöki ordinációt. Püspöki mottója: Miserando atque eligendo. 2001. február 21-én II. János Pál bíborossá teszi. 2013. március 13-án pápává választják.

Egy utolsó kérdés: mit tehetek, ha gyengének, törékenynek, bűnösnek érzem magam? Isten azt mondja: ne félj a szentségtől, ne félj attól, hogy magasba törj, hogy átengedd magad Isten szeretetének és megtisztító erejének, és a Szentlélek vezetésének. Minden keresztény hivatása a szentségre szól, s a szentség nem abban áll, hogy különleges dolgokat cselekszünk, hanem hogy Istent engedjük cselekedni. A szentség a mi gyengeségünk találkozása az Ő kegyelmével, a bizalom az Ő cselekvésében, aki megengedi, hogy a szeretetben éljünk, hogy mindent örömmel és alázattal tegyünk, Isten dicsőségére és a felebarát szolgálatára. Léon Bloy francia író élete utolsó perceiben mondta: „Egyetlen szomorúság van a világon, az, ha az ember nem szent.” Ne veszítsük el a szentségbe vetett reményünket, haladjunk mindannyian ezen az úton. Szentek akarunk lenni? Az Úr mindannyiunkat kitárt karokkal vár; vár, hogy végigkísérjen minket a szentségnek ezen az útján. Éljük meg örömmel hitünket, engedjük az Úrnak, hogy szeressen bennünket. Ezt az adományt kérjük Istentől az imádságban, magunk és mások számára.

[…]

Mindenekelőtt a kormányokat, a törvényhozókat és az egész nemzetközi közösséget hívom fel arra, hogy az erőszakkal elűzöttek helyzetét átgondolva hatékony kezdeményezésekkel és folyton megújuló szemlélettel támogassák őket emberi méltóságukban, javítsanak életkörülményeiken, s adjanak választ az üldöztetés, elnyomás és rabszolgaság modern formáiból fakadó kihívásokra. Hangsúlyozom, hogy emberi személyekről van szó, akik szolidaritásra és támogatásra szorulnak, akiknek sürgős segítségre van szükségük, de mindenekelőtt megértésre és jóságra. Isten jó, imitáljuk Istent. Állapotuk iránt nem lehetünk közömbösek. És az egyházhoz hasonlóan emlékezzünk rá, hogy a menekültek, a hajléktalanok, az áldozatok sebeit gyógyítva a szeretetnek azt a parancsát teljesítjük, amelyet Jézus ránk hagyott, amikor az idegennel, a szenvedővel, s az erőszak és kizsákmányolás minden ártatlan áldozatával azonosította magát. Gyakrabban kellene újraolvasnunk Máté evangéliumának 25. fejezetét, ahol az utolsó ítéletről beszél. Szeretnék arra is rámutatni, hogy minden lelkipásztornak és közösségnek figyelemmel kell fordulnia a menekült, és a hazájukból erőszakkal kiszakított keresztények, illetve a keresztény bevándorlók hitéletére is. Különleges lelkipásztori gondoskodásra van szükségük, amely tiszteletben tartja a hagyományaikat, és harmonikus módon támogatja őket a helyi egyházi valóságba való beilleszkedésben. Keresztény egyházaink legyenek valóban a befogadás, az odafigyelés, a közösség helyei!