Nüsszai Szent Gergely egy személyben kiváló teológus, filozófus, lelkipásztor, katekéta, misztikus és szerzetesek lelki vezetője. Szentségtanát éppen ez a sokoldalúsága teszi eredetivé. Összegzi, rendszerezi és elmélyíti az előző századok teológiai örökségét, olykor már a középkor szakramentum-felfogása felé egyengeti az utat. Posztmodern korunkban a nyugati kultúrkörben élő kereszténység az elfáradás jeleit mutatja, ami széttöredezett világképben, elbizonytalanodásban, a formák kiüresedésében érhető tetten. Nüsszai Szent Gergely szentségtani témákban is megmutatkozó egységes világszemlélete, a kezdetektől a végsőkig ívelő üdvtörténeti horizontja, optimizmusa, a másként gondolkodókkal párbeszédet kezdeményező és őket meggyőzni igyekvő érvelései, missziós lendülete, tudományos igényessége és őszinte áhítata ezért üdítőleg és inspirálóan hat a mai Olvasóra.

Gergely szakramentumtanát az ószövetségi tipológia igen gazdag, olykor túlburjánzó használata jellemzi, ezért a témának külön alfejezetet szentelek. Tanulságosnak ígérkezik szentségtani terminológiájának vizsgálata is. Ezt egyrészt néhány, az általános szakramentumtannal kapcsolatos kulcskifejezésre, másrészt az egyes szentségek megnevezésére vonatkozólag fogom elvégezni. Ahogyan az ókeresztény szentségtan áttekintésénél, itt is megvizsgálom az egyházi közösség szerepét, figyelmet fordítva arra, hogy mit árul el Gergely – akárcsak egy-egy elejtett megjegyzés erejéig – a szakramentumok liturgikus ünnepléséről.

[…]

Gergely az isteni életben való részesedést a forrásvízzel kapcsolatos képi formában is megmutatja:
A minden szenvedélyességtől ment készség viszont az ősmintára tekint, aki Krisztus, akitől mint tiszta és romolhatatlan forrásból merítve ezeket a gondolatokat, önmagában mutatja meg a hasonlóságot az ősmintával, amelyek úgy viszonyulnak egymáshoz, mint forrásban bugyogó víz az edényben lévőhöz.

[…]

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy Nüsszai Gergely tanítása szerint a házasság intézménye Istentől származik (oikonomia), de az embernek úgy kell élnie vele, hogy ne az ösztönös élvezetet, hanem isten tervét és az emberiség javát szolgálja (leiturgia). A házasságnak ezek az értékei mindazonáltal önmagukban még nem elegendőek ahhoz, hogy egyértelműen kijelenthessük: Gergely a házasságot isteni alapítású kegyelemközvetítő jelnek, vagyis szentségnek tartotta.