Mike Mason korábbi könyvében, A házasság misztériumában a házasság és az Istennel való kapcsolat között vont párhuzamot.

A gyerekek misztériumában a szülő-gyerek kapcsolattal teszi ugyanezt. Nem szülői kézikönyvnek szánja művét, inkább azokhoz szól, akik lélekben szeretnének gyermekibbé válni, illetve azokhoz, akik szeretnének közelebb kerülni a gyerekekhez, s mint kiderül, ez a két dolog szorosan összefügg.

A huszonhat fejezet féléves periódusokban kíséri végig lánya, Heather életének első tizenkét és fél évét. Ezek a mélyen egyszemélyes történetek, emlékek, naplórészletek és töprengések fontos lelki igazságokra világítanak rá, miközben az író legbensőbb érzéseit és gondolatatit ismerhetjük meg belőlük az apaság élményéről, az isteni kegyelemről, saját gyermeki énjének újrafelfedezéséről és arról, hogy mi mindent tanulhatunk a gyerektől.

Mindig csak az utolsónak kipróbált módszer válik be, de amikor ugyanez a módszer a legközelebbi alkalommal semmi sem használ, az ember gyanakodni kezd, hogy előzőleg talán csak véletlenül volt sikeres. A kisbabák imádják ezt a játékot játszani, amelynek persze megvannak a maga szabályai. Például: minél fontosabb, hogy egy módszer működjön, annál kevésbé valószínű, hogy a gyerek pozitívan reagál rá.

Az egyik módszer, ami remekül bevált Heathernél, az automata babaringató volt. Beleteszed a gyereket ebbe a fura szerkezetben, bekapcsolod, mire az öt percig előre-hátra billeg a lehető legszörnyűségesebb zajt csapva. De legalább a gyerek csendben van.

[…]

 Egyszeriben minden látható ok nélkül sírásban tört ki. Többféle sírás van, mindegyik másképp hangzik, és abban a pillanatban tudtam, hogy ez nem az a szokásos sírás, mint mikor becsípődik az ujja vagy valamilyen kívánsága nem teljesül. Mélyen megrendült sírás volt.

Hallotta már valaki egy gyermek megrendült sírásának hangját? Feltételezem, az angyalok sírása sem lehet meglepőbb, szentségesebb, szívfájdítóan tisztább.
Heather hosszan és keservesen sírt, és amikor abbahagyta, arca a frissen bomlott rózsára hasonlított, melyen harmatcsepp csillog az első reggeli fényben.

Később, amikor megkérdeztem tőle, mi történt, egyszerűen azt mondta, „Láttam egy angyal fényét.” Akkoriban egy angyalokról szóló könyvön dolgoztam, és megemlítettem neki, hogy vannak, akik nem emberi alakként képzelik el az angyalokat, hanem színes fényként.

A templom karzata felé pillantva aznap reggel Heather meglátott egy gyönyörű, sok színből álló fénykört. Ez érintette meg a szívét, és még sokáig úgy emlegette ezt az élményt, hogy „látomása” volt.